Koronavírus: ennyire súlyos lesz a helyzet 2 hét múlva Magyarországon :

Hirdetés
Koronavírus: ennyire súlyos lesz a helyzet 2 hét múlva Magyarországon :
Hirdetés

/Két hét múlva már naponta csaknem 180\-an fognak meghalni a koronavírus\-fertőzéshez köthetően, év végéig pedig több mint 9200 áldozatot követelhet a koronavírus\-járvány, amennyiben nem lesznek további szigorítások, de lazítások sem – olvasható ki a washingtoni kutatók előrejelzéséből\./

Hirdetés
-írta meg a hazipatika. com.Ahogy arról mi is beszámoltunk, egy októberben megjelent amerikai modell azt vetítette előre, hogy szigorítások hiányában december 31-éig csaknem 11 ezer áldozatot követel majd Magyarországon az új típusú koronavírus. Emellett azt valószínűsítették, hogy a napi halálozási adat 200 fölé kúszik majd, továbbá naponta legalább 30 ezren fertőződnek meg (a nem regisztrált eseteket is beleszámolva).-írta meg a hazipatika. com.

Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást.

Hirdetés
A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett újabb védelmi intézkedések. A kormány szerdai ülésén is értékelte a járványügyi helyzetet, amelyről a mai Kormányinfón számolunk be.

Keddtől újabb a járvány lassítását és az idősek védelmét szolgáló intézkedés lépett életbe. A kormány elfogadta az Idősek Tanácsa javaslatát, és hétköznapokon 9 és 11 óra között bevezeti az idősek vásárlási sávját, amikor csak a 65 év felettiek léphetnek az üzletekbe.

Hirdetés
Hétvégén pedig 8 és 10 között érvényes ugyanez. Emellett azonban fontos tudni, hogy az idősek a csak nekik fenntartott vásárlási idősávon kívüli más időpontban is vásárolhatnak.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és 93 kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat .

Elindult az egészségügyi, a szociális, a bölcsődei, az óvodai dolgozók és a pedagógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő egyetemi hallgatók is részt vesznek 2 hetes fizetett gyakorlat keretében.

Hirdetés

A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

Este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A rendőrség a kijárási tilalom megszegése miatt eddig összesen 6503 esetben intézkedett. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.

Hirdetés
gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta

Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező.

Hirdetés
A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket valamint a karácsonyi vásárokat. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani.

Hirdetés
A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.

A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. A középiskolák és egyetemek digitális munkarendre tértek át. A helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás harminc napra ingyenesen vehető igénybe a digitális oktatásban résztvevő diákok és pedagógusok számára a köznevelésben és a szakképzésben.

címlapfotó:illusztráció 

2020. november 27. (péntek), 08:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35
Hirdetés

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:55

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Babát szeretnének Juciék: Ján már az ikreket is szóba hoztaKözös gyermeket szeretne a Házasság első látásra párosa,...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Radó Gyula – a holdra szállás magyar közvetítését is ő rendezte2026. október 25-én, 92 éves korában elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Hirdetés
Hirdetés