Koronavírus: kiutasítottak tizenhárom iráni egyetemistát Magyarországról

Hirdetés
Koronavírus: kiutasítottak tizenhárom iráni egyetemistát Magyarországról
Hirdetés

/Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság – kitoloncolással – kiutasított Magyarország és az Európai Unió területéről 13 iráni állampolgárságú egyetemistát, akik a Dél\-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén voltak karanténban a koronavírus miatt – közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI\-vel\./

Hirdetés

A közlemény szerint az iráni egyetemisták a karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyták, oda a többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza, hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, utasításaiknak nem tettek eleget.

A kiutasítás végrehajtását annak feltételei megteremtéséig felfüggesztették, részükre kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki.

Hirdetés
 A kiutasítottakkal szemben egyidejűleg három év Magyarországra történő beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelt az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság.

Az egyetemisták ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság járványügyi szabályszegés vétség elkövetése miatt tovább folytatja az eljárást, amely távollévő terheltekkel szemben is befejezhető – áll a közleményben.

2020. március 16. (hétfő), 11:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 08:30
Hirdetés

Fordulat az ügyben: Kósa Lajos is célkeresztbe került!

Fordulat az ügyben: Kósa Lajos is célkeresztbe került!

Most robbant a hír: Kósa Lajost is meghallgatnák – előkerülhetnek a tíz évvel ezelőtti döntésekKósa Lajos neve is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 07:44

Most robbant a hír: Magyar Péter leváltásáról beszélnek

Most robbant a hír: Magyar Péter leváltásáról beszélnek

Most robbant a hír: Magyar Péter leváltásáról beszélnek – komoly állítás érkezett a Tisza PártrólSzabó Bálint szerint...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 06:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a közösség: elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosaElhunyt a köztiszteletben álló...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 17:55

Most robbant a hír: A Tiszával is szembemennek a rendvédelmi dolgozók! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most robbant a hír: A Tiszával is szembemennek a rendvédelmi dolgozók! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Rendvédelmi botrány robbanhat: Tömeges betegállománnyal és felmondásokkal kényszeríthetik ki a béremeléstElfogyott a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 17:12

Kapitány Isván óriási bejelentése:Elindult a büntetőeljárás! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kapitány Isván óriási bejelentése:Elindult a büntetőeljárás! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most robbant a hír: Kapitány István lépett – már a rendőrség vizsgálja a százmilliárdos ügyeket!A belső vizsgálat után...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 13:39

Megvonják a milliós juttatásokat !Milliókat bukhatnak a Fidesz bábjai!

Megvonják a milliós juttatásokat !Milliókat bukhatnak a Fidesz bábjai!

Magyar Péter bejelentette: Elvennék az élethosszig járó milliós juttatásokat – Schmitt Pál és Novák Katalin is érintett...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 08:24

1 perce jött a hír az ismert fideszes politikus letartóztatásáról: nagyon súlyos a helyzet

1 perce jött a hír az ismert fideszes politikus letartóztatásáról: nagyon súlyos a helyzet

Most jött a döntés: rács mögött marad a volt fideszes polgármester – 102 milliós ügyet vizsgálnakSúlyos büntetőügyben...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 07:24

Nyugdíjasok figyelem ! Nem lesz Novemberi nyugdíjprémium!Mutatjuk!

Nyugdíjasok figyelem ! Nem lesz Novemberi nyugdíjprémium!Mutatjuk!

Fontos bejelentés érkezett a nyugdíjasoknak: eldőlt, mi lesz a novemberi pluszpénzzelEltűnt a 24,3 milliárd forintos...

Hirdetés
Hirdetés