Koronavírus: nem szükséges mindenkinek második oltás! Itt vannak a részletek

Hirdetés
Koronavírus: nem szükséges mindenkinek második oltás! Itt vannak a részletek
Hirdetés

Már az első oltás is magas védettséget nyújt azoknál, akik átestek a víruson.

/Azok az emberek, akik már átestek a koronavírus\-fertőzésen és megkapták a BioNTech\/Pfizer\- vagy a Moderna\-vakcina első adagját, ugyanolyan vagy nagyobb védettséget élveznek, mint azok, akik sosem fertőződtek meg és mindkét dózist megkapták \- derült ki egy új tanulmányból\./

Hirdetés

A New York-i Mount Sinai kórházban működő Icahn Orvosi Egyetem szakemberei 110 embertől vettek vérmintát, akik közül 43-an korábban megfertőződtek az új típusú koronavírussal.

A New England Journal of Medicine című folyóiratban publikált eredmények szerint a résztvevőket a BioNTech/Pfizer-oltóanyaggal vagy a Moderna vakcinájával oltották be.

Hirdetés

A kutatók megállapították, hogy azoknál a résztvevőknél, akik átestek a fertőzésen azelőtt, hogy megkapták az első adag oltást, rövid időn belül magas antitest-koncentráció alakult ki.

A szakemberek többször is vérmintát vettek az alanyoktól és kimutatták, hogy az első dózist követő napokban a fertőzésen átesetteknél 10-45-ször magasabb volt az antitestek szintje, mint azoknál, akik korábban nem fertőződtek meg a vírussal.

Hirdetés

Mire mindkét csoport megkapta a második dózist, a fertőzésen átesettek antitest-szintje még mindig hatszor magasabb volt a másik csoport tagjaihoz képest.

A fertőzésen átesetteknél ugyanakkor nem növekedett az antitestek koncentrációja a második dózist követően, ami azt jelzi, hogy az emlékeztető oltás esetükben korlátozott előnyökkel jár.

Az antitestek termelésének tekintetében nem volt jelentős különbség a két oltóanyag között.

Hirdetés

A kutatók 230 résztvevő bevonásával azt is megnézték, hogy az oltások esetleges mellékhatásait tekintve van-e eltérés a fertőzésen átesett és nem átesett emberek között. Összességében semelyik csoport tagjainál nem jelentkeztek súlyos, kórházi kezelést igénylő mellékhatások.

Márciusban 4 millóval több adag Pfizer vakcina érkezik Európába

 

atv.hu/MTI

2021. március 13. (szombat), 08:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46
Hirdetés

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Hirdetés
Hirdetés