KÖTELEZŐ sorkatonai szolgálat bevezetését tervezik Magyarországon? – Megszólalt az illetékes:

Hirdetés
KÖTELEZŐ sorkatonai szolgálat bevezetését tervezik Magyarországon? – Megszólalt az illetékes:
Hirdetés

A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának azonnali összehívását kezdeményezte a DK hétfőn. /Vadai Ágnes többek között arra a kérdésre vár választ Benkő Tibor honvédelmi minisztertől, hogy a kormány vissza akarja\-e állítani a kötelező sorkatonai szolgálatot\./
Hirdetés
.

A kérdést egy kiskunhalasi kampányrendezvényen is megkapta a honvédelmi miniszter, miután az ukrajnai háborúról és a magyar honvédség állapotáról tartott előadást. A közönség soraiból jelentkezett egy férfi, aki arról beszélt, hogy sok-sok honfitársához hasonlóan ő is azt gondolja, „a mai generációra legalább egy hat hónapos katonai szolgálat nagyon nagyon ráférne”. Kitörő taps fogadta a felszólalását, és ez szemmel láthatóan arra sarkallta, hogy folytassa gondolatmenetet:

„Azok a gyerekek tanulnának emberséget, bajtársiasságot, (…) keményebbé tudnának válni.”.

Ha lenne ilyen, akkor a kiskunhalasi férfi szerint a fiatalok megismerhetnék valamilyen szinten a haditechnikai eszközöket, rálátást kapnának a katonai pályára, és ezután – fogalmazott – sokkal többen kapnának kedvet ehhez a hivatáshoz.

Hirdetés
Ha visszatérne a kötelező sorkatonai szolgálat, „nagyobb biztonságot adna az országnak” szerinte, hogy lenne egy hadseregünk, amelynek tagja minden magyar férfi, aki elmúlt 18 éves.

Benkő abban bízik, hogy a nők visszautasítják az udvarlót, ha addig nem tett eleget a kötelezettségének.

„Sokan vannak Magyarországon, akik így gondolkodnak, és meg is értem az ő gondolkodásukat” – kezdte a válaszát Benkő Tibor szombaton. A Magyar Honvédség az elmúlt években a hazafias honvédelmi nevelés irányába tett lépéseket a kadétprogram elindításával, a laktanyai nyílt napokkal, a honvédelmi táborokkal és honvédelmi versenyekkel.

„Szeretnénk azt elérni, hogy önkéntes alapon is akarjanak szolgálatot vállalni a fiatalok, és ne legyen kötelező. A kötelezővel szemben mi, magyarok (…) úgy vagyunk, hogy a kötelező az nem jó”.

Hirdetés

– magyarázta, majd arról beszélt, hogy szerinte is szüksége van Magyarországnak mindarra, amit a felszólaló mondott. Arra, hogy Benkő szavai szerint „olyan elhivatott fiatalok dolgozzanak Magyarországon, akik tudják, hogy mi a rend, mi a fegyelem, mi a bajtársiasság, mi a haza iránti elhivatottság és elköteleződés, mi a helytállás, mit jelent az, hogy főnököm van, mit jelent az, hogy végre kell hajtanom azt, amit a főnököm mond”. Szerinte ha ezt nem tudjuk elérni, akkor nagyon nehéz lesz rendben, szervezetten haladni.

Kijelentette ugyanakkor, hogy a magyar kormánynak pillanatnyilag nincs olyan célkitűzése, hogy bevezesse a kötelező sorkatonai szolgálatot, amit 2004-ben szüntettek meg..

Hirdetés

„Én nagyon bízom a hölgyekben, megmondom őszintén” – fogalmazott a honvédelmi miniszter, és felidézte, hogy régebben, „amikor a fiatalember bekopogott (…) a szülői házhoz, akkor megkérdezte az após jelölt, hogy Lajoska, te voltál már katona.” És ha nem volt a válasz, azt mondták, „majd akkor gyere vissza, ha letudtad a szolgálatot”.

Benkő szerint a társadalom tudja megteremteni az alapját, ha valamire szükség van, és nem biztos, hogy azt parancsra kell tenni. „A társadalomnak kell felismernie azt, hogy erre szükség van, vagy nincs szükség” – folytatta a gondolatmenetet. Azt is mondta, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatnak megvoltak a jó és rossz oldalai is. Például annak nem volt jó, aki épp akkor végzett a főiskolán, és be kellett vonulnia a seregbe. A humoros hangulatú honvédelmi miniszter ezt követően a közönség derültségére megismételte: „a hölgyekre apellál”, hogy „visszautasítják a fiatalembert, ha eddig nem tett eleget a kötelezettségének”.

Megszüntették annak lehetőségét, hogy a honvédség tudja, kit lehet behívni, ha háború lenne.
Hirdetés

Az előadásában korábban pedig arról beszélt, itthon a NATO-csatlakozás előtt kevesen beszéltek a Washingtoni Szerződés azon részletéről, ami kimondja, hogy minden ország köteles olyan katonai védelmi képességet építeni, amellyel egyrészt meg tudja védeni a saját országát, másrészt ezt a képességet fel tudja ajánlani a NATO-nak.

Ha erről többet beszéltek volna, akkor Benkő szerinte nem csökkenteni, hanem bővíteni kellett volna a magyar honvédséget a NATO-csatlakozás után. Ehhez képest 2004-ben megszüntették a kötelező sorkatonai szolgálatot, de ennél súlyosabb bűn volt a honvédelmi miniszter szerint a hadkötelezettség leépítése. Adatvédelmi szabályok miatt a Magyar Honvédség nem vezethetett nyilvántartást a hadra fogható férfiakról az uniós csatlakozás után.

Hirdetés

„Megszüntettük annak lehetőségét, ha netán háború alakult volna ki Magyarországon, egyáltalán tudjuk, kit lehet behívni, meg kit lehet harcba küldeni.”.

Annyi előrelátása volt a honvédelmi miniszter szerint az akkori vezetésnek, hogy 2003-tól létrehozták az önkéntes katonai tartalékos szolgálatot. Ez azonban nem működött valami fényesen, 2011-ig mindössze 17 önkéntes jelentkezett. Benkő azt mondta, 2011-ben újjáépítették a rendszert, és mára már több mint 11 ezer önkéntes szolgál a honvédségnél.

Hirdetés
„Elismerés és köszönet mindenkinek, aki ebben részt vett” – tette hozzá.

„Miközben mi egyértelműen elutasítjuk a sorkatonai szolgálat visszavezetésének gondolatát, megengedhetetlennek tartjuk, hogy a honvédelmi miniszter a magyar emberek biztonságát veszélyeztető kijelentéseket tegyen” – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Vadai Ágnes, és azt is felidézte, hogy 2004-ben a Fidesz először nem akarta támogatni a kötelező sorkatonai szolgálat megszüntetését.

Az Egységben Magyarországért szerint „az össze-vissza beszélő honvédelmi miniszter és a Putyin barátjaként tetszelgő miniszterelnök példája is mutatja”, hogy Magyarország biztonságát csak az erős és stabil EU- illetve NATO-tagság tudja biztosítani. „Az április 3-i választások tétje ezért már nem csupán az, hogy Orbán vagy nem Orbán, hanem az is, hogy egy olyan kormányt válasszunk, amely nem a magyar sorkatonai szolgálat visszaállításáról fantáziál és Putyin érdekeit védi utolsó erejéig, hanem megbízható partnere lesz az Európai Uniónak és a NATO-nak is” – írták vasárnap.

A szombati kampányrendezvény után több kérdést is fel tudtunk tenni Benkő Tibornak, nézzék meg az erről készült videónkat:

2022. március 08. (kedd), 08:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Hirdetés
Hirdetés