Köztünk vannak és csak a jelre várnak

Hirdetés
Köztünk vannak és csak a jelre várnak
Hirdetés
Az ISIS közölte, hogy több ezer harcosuk már Európában van és csak a jelre várnak, hogy egy hatalmas, pusztító terrortámadást hajtsanak végre.
 
Az iszlám Állam egy vezetője az Express brit hírportálnak elmondta, hogy a terrorszervezet 4000 harcosát juttatta be Európába a migránsáradattal.

“Csak a jelre várnak” – mondta az ISIS parancsnok miközben mosolygott. /– írta meg a lap újságírója, aki a neve elhallgatását kérő dzsihadistával készített riportot\./
Hirdetés
 
Jelenleg 4000 harcosunk van Európában – mondta végül az ISIS parancsnoka.

A parancsnok azt is elmondta, hogy a beszivárgás a kezdete egy a nyugat elleni hadjáratnak, amiért az beavatkozott az Iszlám Állam területén.
Hirdetés
Ha valaki ránk támad, mi biztosan vissza fogunk vágni – mondta az ISIS vezér.
Az Iszlám fegyveresek kihasználják a nyugati nemzetek bárgyú nagylelkűségét és hatalmas csapást mérnek rájuk – tette hozzá.
“Úgy mennek, mintha menekültek lennének”
Ezek a harcosok Allah segedelmével megvalósítják, hogy a kalifátust Szíria területéről kiterjesszük Európára aztán az egész világra – mondta végül a parancsnok az újságírónak.
Két elfogott török embercsempész megerősítette a parancsnok szavait. Bevallották, hogy egy 40 fős gumicsónakon 30 menekült között 10 ISIS harcost csempésztek be Görögországba az Égei-tengeren át.
Hirdetés

Forrás: speisa.com

Forrás: Köztünk vannak és csak a jelre várnak – Pólus Online

AddThis Sharing Buttons

Forrás: www.vilaglato.info

2016. július 27. (szerda), 10:31

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27
Hirdetés

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 06:55

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Szabó Évára emlékezünk – egy ápolóra, aki egész életét mások gyógyításának szentelte ?2025 .október 19-én, 56 éves...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29