Kritikus a helyzet: drámai tényadatok láttak napvilágot a magyar egészségügyről

Hirdetés
Kritikus a helyzet: drámai tényadatok láttak napvilágot a magyar egészségügyről
Hirdetés

Egyre több körzetben nincs háziorvos, az aktív szakemberek vészesen elöregedtek, a fiatalok pedig csak minimálisan érdeklődnek a pálya iránt. Ha nem történik valami, 2020-ra egymillió ember maradhat háziorvos nélkül Magyarországon – írja a Népszava.

/Komáromi Zoltán háziorvos közel egy éve árulja budai praxisát sikertelenül, hiába voltak érdeklődők, végül egyikből sem lett üzlet\./

Hirdetés
Az egészségügyi szakértőként is tevékenykedő orvos pedig húsz éve építi praxisát, közel 2500 páciense van.
Hirdetés
A Népszava által idézett orvos nincs egyedül a problémával. A Pénzcentrumnak júliusban több, neve elhallgatását kérő orvos is nyilatkozott, az ország több részéről. Mind ugyanazt mondták: lehetetlen pénzzé tenni a praxist.

Egy friss kutatás is alátámasztja, sokakat érint a probléma: e szerint ugyanis a 60 év feletti háziorvosok 67,5 százaléka arra készül, hogy öt éven belül piacra dobja praxisát, az érdeklődők között azonban csak elvétve találni frissen végzett fiatalt.

Hirdetés

Egy átlagos a Népszava cikke szerint praxis 8-10 millióba kerül, de a fővárosban nem ritka a 20 milliós ár sem. A praktizáló háziorvosok 11 százaléka már elmúlt 60 éves, 11 százalékuk pedig 70 felett jár.

Hirdetés
Ha valami nem történik, 2020-ra egymillió ember maradhat háziorvos nélkül az országban.

Forrás: hirhugo.hu

2018. december 23. (vasárnap), 20:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek)
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar animáció világa: elhunyt Henrik Irén, a Vuk és a Szaffi operatőreSzomorú hír érkezett a magyar filmes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 18:06

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Kellemetlen helyzetet teremthet a Hernádi Zsolt elleni körözés2026-06-29-én újra előkerült Hernádi Zsolt neve, miután...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 16:44

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Henrik Irén, a magyar animáció egyik meghatározó alakja2026. 07. 01.-én érkezett a szomorú hír: életének 90....

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 15:08

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért Kapitány István gazdasági és energetikai minisztertől annak a tragikus ügynek a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 13:51

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Újabb javaslat érkezett a Tisza-kormánytólÚjabb javaslattal állt elő a Tisza-kormány: visszaállítják a megyék...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 12:06

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alattKét kézbesítő is életét vesztette munka közbenMegrázó hír érkezett:...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:30

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Azonnali hatállyal leválthatják Sulyok Tamást: közzétette a drámai segélykiáltást a Sándor-palotaA Sándor-palota nem...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:03

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Zsebbe vágó döntés jött éjjel: Emelte a kormány a vízdíjakatÉjjel jelent meg a döntésMától már többet kell fizetni a...

Hirdetés
Hirdetés