Az egykori szépségkirálynő még januárban jelentette be, hogy újra megtalálta a boldogságot a népszerű rapper, G.w.M mellett, szerelmük pedig azóta is töretlen. /Bár Edina még nem költözött össze Márkkal, hiszen nem akarnak semmit sem elsietni, nem titkolják, hogy mindketten komolyan gondolják a kapcsolatukat\./
Hirdetés
Természetes tehát, hogy a követőik gyakran érdeklődnek arról, hogy szeretnének-e majd közös gyereket. Mivel Edina folyamatosan kapja az erre vonatkozó kérdéseket, úgy döntött, válaszol rájuk:
Hirdetés
„- Szeretnétek G.w.M-mel közös gyereket?
- Erre csak azért "válaszolok", mert nagyon sokan kérdezitek, szóval a válaszom jelenleg ennyi lenne: Ez legyen a mi titkunk!”
Több se kellett az internet népének, máris elindult egy pletyka, miszerint Edina teherbe esett G.w.M-től, de még nem akarják nyilvánosságra hozni. A híresztelés egy zárt Facebook-csoportból indult ki, ahol a posztoló az alábbi szöveget írta ki:
„Kulcsár Edina terhes! GwM újra apa lesz! Edina nagyjából 6 hetes terhes, de a bejelentéssel még várnak, amíg ki nem derül, hogy fiú lesz vagy kislány.
Hirdetés
A bejelentés az egyik nagy bulvárlapban várható, de nem árulhatom el, melyikben. Addig is emésszétek a hírt!”
2022. március 29. (kedd), 20:58
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. június 16. (hétfő), 05:14
Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar