Külföldi sajtó: van egy téma, ami szorult helyzetbe hozhatja Orbán Viktort

Hirdetés
Külföldi sajtó: van egy téma, ami szorult helyzetbe hozhatja Orbán Viktort
Hirdetés

 Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap kommentárban és egy összeállításban foglalkozott Magyarországgal keddi számában.

/Az Orbán réme című kommentárban a szerző, Reinhard Veser kiemelte, hogy 2015\-ben, a menekültválság kezdetén fel lehetett fedezni egy “racionális magot” Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a migrációról, a társadalmak befogadóképességéről és az EU külső határának biztosításáról szóló kijelentéseiben, és lehetett róla tárgyilagos vitát folytatni\./

Hirdetés

“Ennek azonban vége, és az az eljárás, ahogyan a miniszterelnök azóta eszközként felhasználja ezt témát, megerősítésként hat mindazok számára, akik mindig is minden rosszat el tudtak képzelni róla” – írta a FAZ szerzője, hangsúlyozva, hogy nem lehet vitát folytatni az olyan “összeesküvés-elméletekről”, mint “a +Soros terv+”, amely “nemcsak groteszk, hanem a hangsúlyos antiszemita utalásaival teljességgel elfogadhatatlan”.

Hirdetés

Hozzátette, hogy Orbán Viktor ezzel a “rémmel” indokol a civil szervezetek ellen egy törvényt, amely Magyarországot a Vlagyimir Putyin Oroszországában uralkodó állapotok felé tereli. Orbán Viktor ezzel “elhagyja a demokrácia útját” – áll a FAZ kommentárjában.

A LAP A TAKTIKAI MANŐVEREK BAJNOKA CÍMMEL KÖZÖLTE STEPHAN LÖWENSTEIN ÖSSZEÁLLÍTÁSÁT, AMELYBEN A SZERZŐ KIEMELTE, HOGY ORBÁN VIKTOR A SZABADSÁG ÉS A DEMOKRÁCIA VÉDELMEZŐJEKÉNT ÜNNEPELTETTE MAGÁT A KERESZTÉNYDEMOKRATA INTERNACIONÁLÉ BUDAPESTI TANÁCSKOZÁSÁN, AZÉRT IS, HOGY ELTERELJE A FIGYELMET GONDJAIRÓL.

Hirdetés

A “Stop Soros” törvényjavaslat-csomaggal kapcsolatban kifejtette: vannak arra utaló jelek, hogy a tervezetek szigorítása “ahhoz vezet, vagy akár azt szolgálja”, hogy a kétharmados támogatást igénylő csomag ellenzéki támogatás hiányában egyelőre elbukjon a törvényhozásban. Nem kell nagy fantázia annak kitalálásához, hogy ebben az esetben mi lehet a kormányzati kommunikáció iránya: a Jobbikot “Soros ügynökeként és a tömeges migráció támogatójaként” állítják majd be – írta a FAZ szerzője, megjegyezve, hogy az ilyen taktikai manőverekben senki sem tudja egykönnyen felülmúlni a magyar kormányfőt.

A migráció mint fő kampánytéma ügyével kapcsolatban a többi között hozzátette, hogy Orbán Viktor táborában “mantraszerűen” emlegetik, hogy nem fordulhat elő többé a 2002-es eset, amikor a Fidesz a miniszterelnök népszerűsége és a jó gazdasági helyzet ellenére elveszítette a választást.

Hirdetés

MOST IS “VAN A LEVEGŐBEN” EGY TÉMA, AMELY SZORULT HELYZETBE HOZHATJA ORBÁN VIKTORT, MÉGHOZZÁ A KORRUPCIÓS VÁDAK TÉMÁJA, AMELY KORÁBBAN A FIDESZ NÉPSZERŰSÉGÉNEK CSÖKKENÉSÉHEZ VEZETETT.

Erre rendszeresen kampányokkal, törvényekkel, éles hangvételű politizálással reagáltak, és 2015-ben megtalálták a “nyerő témát”, a migrációt – írta a Stephan Löwenstein, kiemelve, hogy ezúttal a kormányfő környezetét is érintik a vádak.

Hirdetés

atv.hu

2018. február 25. (vasárnap), 14:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26
Hirdetés

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:05

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

A Házasság első látásra Zsoltja most látta először bikiniben gyönyörű feleségét! ? Videón az őszinte szavai Rebekáról:A...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 20:22

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (03.21.–04.19.)Szombaton minden energiád a tetőfokára hág, és olyan lendületet kapsz, amivel hegyeket is képes...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 16:55

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

Meghalt Egyed Zsolt, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője Ötvenegy éves korában elhunyt Egyed Zsolt, a Jobbik...

Hirdetés
Hirdetés