Lajcsi megúszhatja a börtönt. Otthon ápolásra cserélheti a börtönt, ez már vicc kategória a legtöbbek szerint

Hirdetés
Lajcsi megúszhatja a börtönt. Otthon ápolásra cserélheti a börtönt, ez már vicc kategória a legtöbbek szerint
Hirdetés

 Úgy véli, laikusként bárki egyetérthet abban, hogy nem szolgál büntetési célt, ha valaki folyamatosan egy betegszobám van elhelyezve a börtönben.

/Galambos Lajos ügyvédje a hétvégén számolt be arról, hogy a zenész egészségi állapota tovább romlott a börtönben, már a pépesített ételeket is képtelen lenyelni\./

Hirdetés

Galambos Lajos eddig három hetet töltött a baracskai börtönben, de még mindig nem szokta meg az új életét. A zenésznek már a bevonulása körül problémák adódtak, eredetileg február 15-én, Kecskeméten kellett volna megkezdenie a büntetése letöltését, de ott – hiába várták a sajtó képviselői – nem jelent meg. Mint kiderült, halasztási kérelmet írt, az egészségügyi problémáira hivatkozva, amit (mint később kiderült) elutasítottak.

A zenész a bevonulása után pár nappal máris a börtönkórház egyik ágyán kötött ki, ahol számos orvosi vizsgálatnak vetették alá. A vizsgálatok célja az volt, hogy bizonyosságot szerezzen a büntetésvégrehajtás arról, hogy alkalmas-e a börtönlétre vagy sem.

Hirdetés
A kérdésre adott válasz nagyon fontos a híresség sorsát illetően: ha alkalmas, akkor rácsok mögött tölti ki a 3 év 6 hónapos büntetését, ha nem, akkor előfordulhat, hogy házi őrizetben üli le a rá jogerősen kiszabott büntetést.

A Bors „megbízható forrásból” származó információi szerint a Galambos Lajos és az ügyvédje – a zenész egészségügyi állapotával kapcsolatban –

egy új beadványt juttatott el a szervekhez.

Hirdetés

Ebben az áll, hogy véleményük szerint Galambosnak az általános állapota miatt állandó ápolásra van szüksége, amit a börtönfalakon belül nem tudnak számára biztosítani, márpedig alkotmányos joga megfelelő ellátáshoz jutni – írja a bulvárlap.

„Lajos ügyvédje hétfőn nyújtotta be ezt az új kérvényt, ami arról szól, hogy otthonápolást kérelmeznek. Hogy mikor jön válasz, nem tudni, de az biztos, hogy érdemes lenne sietniük, mert sajnos nincs túl jól bent” – fogalmazott egy, a családhoz közel álló informátora a Borsnak.

Hirdetés
„Az egészségi állapota semmit sem javult az elmúlt egy hónapban, sőt ha lehet azt mondani, talán romlott is. Lajos nem érzi jól magát, a betegsége kínozza, alig eszik, sokat fogyott” – tette hozzá.

A zenész ügyvédje a lap többszöri megkeresésére sem reagált.

Dr. Csontos Zsolt ma reggel Sebestyén Balázsék rádióműsorában szólalt meg, mint mondta, új lehetőség nyílt meg az ügyfele számára arra, hogy hazatérhessen a börtönből és az otthonában tölthesse el a büntetése hátralévő részét – szúrta ki a Bors.

Hirdetés

Benyújtottam az otthonápolási őrizetre a kérelmet. Ez egyébként egy viszonylag új jogintézmény és várjuk, hogy a büntetés-végrehajtás ezzel kapcsolatban elkészítse a saját álláspontját. A BV orvosának kell megállapítania, hogy a fogvatartott megfelel-e a jogszabályi előírásoknak és fontos, hogy legyen egy olyan személy, aki írásban vállalja, hogy gondozza a beteget, ha kikerül. Ügyfelem esetében álláspontunk szerint a feltételek maradéktalanul teljesülnek

– magyarázta a jogi képviselő, aki szerint laikusként mindenki beláthatja, hogy nem szolgál büntetési célt, ha valaki folyamatosan egy betegszobám van elhelyezve a börtönben.

Hirdetés

Dr. Csontos azt is kijelentette az adásban, hogy egyes felvetésekkel ellentétben Galambos Lajos nem azért nem eszik rendesen, mert éhségsztrájkba kezdett, hanem az egyik betegsége miatt esik nehezére a szilárd ételek elfogyasztása.

A szabad életben volt egy speciális étrendje, amit speciális eszközökkel készítettek el, vagyis pépesítették az ételt. Ez a lehetőség bent nem adott. Egy ideig küzdött a benti ételek leturmixolt változataival, de elég gyomorforgató így a lebbencsleves, vagy a mákostészta.

Hirdetés
Feladta és azóta próbálja eredeti állagában fogyasztani az ételeket

– tette hozzá.

2023. június 07. (szerda), 15:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 14:20
Hirdetés

Kedves barátaim, ismerőseim! Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb hírt: szeretett feleségem, Andrea, és két drága kisgyermekem tegnap tragikus körülmények között elhunytak. Elveszítettem mindent, amiért eddig éltem… ?

Kedves barátaim, ismerőseim! Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb hírt: szeretett feleségem, Andrea, és két drága kisgyermekem tegnap tragikus körülmények között elhunytak. Elveszítettem mindent, amiért eddig éltem… ?

Tragédia: Autóban találták meg az édesanyát és ikergyermekeitKedves mindenki, kedves ismerősök…Mély fájdalommal...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 13:17

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30 PERC az átjutási idő.

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30 PERC az átjutási idő.

 ? Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. augusztus 18., 14:48Hétfő délután több jelentős...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:53

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

Hárommilliós ajándék a nyugdíjasoknak: állami támogatás jár lakásfelújításra!Újabb kört nyitott a kormány a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:04

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

? Új gyógyhely született Magyarországon! – Demjén, a csodák völgye, ahol a betegségek elolvadnak, mint a hó a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 06:31

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Mély megrendüléssel búcsúznak Dr. Spitzmüller Zsolttól az egri egyetemen Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 05:26

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

? Halálos baleset miatt akadozik a balatoni vonatközlekedés – több járat is kimaradhatVasárnap hajnalban tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 19:24

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Balesetek, torlódások és lezárások az utakon – komoly fennakadások vasárnap este! ??2025. augusztus 17.,...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 18:41

10 napot nyaraltunk a Balatonon, 2 gyermek és 2 felnőtt. Megeszi a kalapját, ha megtudja mennyit költöttünk összesen!

10 napot nyaraltunk a Balatonon, 2 gyermek és 2 felnőtt. Megeszi a kalapját, ha megtudja mennyit költöttünk összesen!

? Balatoni nyaralás: Egy négyfős családnak idén akár az egymillió forintot is elérheti a pihenés! A magyar tenger már...

Hirdetés
Hirdetés