Látványos és borzongatóan gyönyörű hagyomány: így üzent Székelyföld a román kormánynak!!

Hirdetés
Látványos és borzongatóan gyönyörű hagyomány: így üzent Székelyföld a román kormánynak!!
Hirdetés

Nem hétköznapi módon és nem is mindennapi dolgot üzent a Székely Nemzeti Tanács a román kormánynak és az EU-nak!.

/Lármafák gyújtásával, őrtüzek, fáklyák és gyertyák ezreinek fényével világították meg a Székelyföldet vasárnap este a Székely Nemzeti Tanács \(SZNT\) által kezdeményezett Székelyföld autonómiájának napján, ezáltal hangsúlyozva a térség autonómiatörekvéseit\./

Hirdetés

A megmozduláshoz Erdély és a Kárpát-medence más településein, többek között Kolozsváron és Budapesten is csatlakoztak, illetve vasárnap délelőtt számos templomban is a székelyföldi autonómiáért imádkoztak, eleget téve az SZNT felhívásának.

Hirdetés
Az alkalomból valamennyi településen felolvasták az SZNT kiáltványát, amelyben kifejtik: ily módon kívánják Románia kormánya és a nagyvilág tudomására hozni, hogy a Székelyföld létezik.

Őrtüzek. Fotó: e-f-a.org

[ad1]

„Ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását!” Ebben arra is rámutatnak, hogy a székely nép ragaszkodik a nyolc székely széket és 149 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.

Hirdetés
„Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését a Székelyföld autonómiája révén” – áll a felhívásban.

Hirdetés

fotó:illusztráció 

 [ad2]

Ennek írói azzal indokolják akciójuk szükségességét, hogy Románia kormánya mai napig nem mondott le „arról a tervről, hogy Székelyföldet egy román többségű óriás-régióba beolvassza. Arra is emlékeztetnek, hogy Bukarest évek óta figyelmen kívül hagyja a székelyföldiek autonómiára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényét, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseit.

Emlékeztetnek továbbá a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés állásfoglalására, amely szerint „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”.

Hirdetés
„Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!” – zárul a Székelyföld településein összegyűlt közösségek nevében Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett kiáltvány.

 [ad]

Az SZNT szeptember végén nyilvánította Székelyföld autonómiájának napjává október utolsó vasárnapját. A felhíváshoz számos székelyföldi és nem székelyföldi település csatlakozott.

Ha Te is fontosnak tartod a magyar és a székely értékek fennmaradását, ne felejtsd el megosztani!

 

2016. október 31. (hétfő), 18:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 12:21
Hirdetés

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Sári József, a magyar kortárs zene mestere – 91 éves volt a Kossuth-díjas zeneszerző ? Gyászol a magyar zenei...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:29

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? Nem sokkal 83. születésnapja előtt elhunyt Dráfi...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:05

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️ Hétfő este egy ritka erejű...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 07:17

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ??? A...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 05:41

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók! ?  Hatalmas tűz ütött ki...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Hirdetés
Hirdetés