Lebukott Soros zsoldoshadserege akik a bevándorlásellenes Orbán-kormány eltávolításán dolgozik

Hirdetés
Lebukott Soros zsoldoshadserege akik a bevándorlásellenes Orbán-kormány eltávolításán dolgozik
Hirdetés

/Az elmúlt napok újabb leleplezéseket hoztak, amelyekből kiderült, hogy Soros “zsoldoshadserege” a bevándorlásellenes Orbán\-kormány eltávolításán dolgozik – mondta Halász János, a Fidesz\-frakció szóvivője vasárnap Budapesten\./

Hirdetés
Kifejtette: Soros György fizetett zsoldosai migránsszervezeteken, Brüsszelen és a hazai ellenzéken keresztül is Orbán Viktort és Magyarországot támadják.

Halász János szerint ezt most már mind hangfelvételek is bizonyítják.Rámutatott: lebuktak, hogy magyarok tízezreinek a munkáját és megélhetését is képesek tönkretenni azzal, hogy német vállalatokon keresztül akarják zsarolni Magyarországot.

Hirdetés
Lebuktak, mert Soros legalább kétezer embert fizet Magyarországon, hogy az Orbán-kormányt támadja.

Lebuktak azért is, mert beismerték, hogy valamilyen célból illegális adatgyűjtést végeznek a migránsok között – sorolta a kormánypárti politikus.

Halász János kiemelte: Soros brüsszeli szövetségesei is folytatják a Magyarország elleni támadásokat és a hazánkat elítélő Soros-jelentés előkészítését.

Mint mondta: Soros jelöltjei az ellenzéki oldalon is felsorakoznak. Az ellenzék vezetői a Soros-hálózat emberei, és minden helyi választókerületben ott lesz Soros jelöltje – közölte.

Hirdetés

Forrás: MTI

2018. március 25. (vasárnap), 18:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 14:28
Hirdetés

Álomállást kaphat Orbán Viktor – elhagyhatja a magyar politikát!

Álomállást kaphat Orbán Viktor – elhagyhatja a magyar politikát!

Orbán Viktor búcsút inthet a magyar politikának – a FIFA-nál várhat rá az álomállás!Nemzetközi karrierre készülhet...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 11:08

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a magyar sakkvilág: elhunyt Liptay László, a válogatott egykori kapitánya89 éves korában hunyt elSzomorú...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:36

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

A Fidesz kivonul az államfő-választásból, Baka András megválasztását színjátéknak tartjákA Fidesz nem vesz részt az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:10

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid büntető feljelentést tett Magyarország miniszterelnökével szembenFilep Dávid előre jelezte, hogy...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:46

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor szerint napelempark is épült a Ferencvárosnál az állami támogatásbólNyomozás indult a Ferencvárosnak...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:44

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

A Sziget Fesztivál egyik legmeghatóbb pillanata: 17 éves fiával állt színpadra Sebestyén BalázsApa és fia együtt a több...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:06

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyászol a magyar tudomány: elhunyt Mészáros Ernő, a hazai meteorológia kiemelkedő alakjaElhunyt a neves magyar...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 07:31

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán rájuk égett a kampány: sorra omlanak össze Orbánék jóslataiHónapokon át plakátokkal, videókkal, politikusi...

Hirdetés
Hirdetés