LEBUKTAK!! Népszerű politikus Dér Heni szerelme – Ezzel a politikussal jár Dér Heni :

Hirdetés
LEBUKTAK!! Népszerű politikus Dér Heni szerelme – Ezzel a politikussal jár Dér Heni :
Hirdetés

Győr népszerű politikusa, Radnóti Ákos alpolgármester Dér Heni új szerelme, tudta meg a Bors. Az énekesnő tavaly novemberi szakítása után nem sokáig volt szingli, idén februárban a FEM3 Micsoda nők! /című műsorában már azt mondta, három hónapja új párja van\./

Hirdetés

 

Dér Henrietta, művésznevén Dér Heni (Csantavér, Jugoszlávia, 1986. április 17.[1] –) Vajdaságból származó magyar énekesnő, aki a Sugarloaf együttesben kezdte pályafutását.

Hirdetés
[1]

Kommunikáció-média szakos, valamint politológus diplomával rendelkezik.[2]

Zenei karrier2003-ban jelentkezett a TV2 Megasztár című műsorának első szériájába.[1] Több döntőn is továbbjutott, de a 8. helyen végül kiesett. 2006-ban megjelent az első albuma a Sugarloaf nevű zenekarral.[3] 2008-ban jelent meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, ami több elismerést is kapott.[3] 2009-ben elkezdtek forgatni egy dokumentumfilmet, amelyben a zenekar életét több mint egy éven keresztül követik és rögzítik a készítők.

Hirdetés
[3] A filmet a nagyközönségnek várhatóan a 2011-es filmszemlén mutatták volna be.[3]

2014-ben az énekesnő bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe Ég veled – Next please című dalával,[4] majd 2015-ben megint bejutott A Dalba, ezúttal Ébresztő című dalával.[5]

2016-ban A nagy duettben Kucsera Gáborral a 4. helyen végeztek.[6]

VideoklipekHajnalig még van idő: ez a szám bekerült az EURO 200 slágerlistájába is.

Hirdetés
Szingli lányMinden hozzád hajtBarbieLuffballonVadvirágDolce VitaÉg VeledÉbresztőMég, Még, MégSzedjük széjjelSzemtelen (feat. Burai Krisztián x G.w.M.)Meghalok[7]ElismerésekKornay Mariann Művészeti-díj (2010)

Forrás: wikipedia.org

2018. szeptember 29. (szombat), 19:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43
Hirdetés

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 17:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Klein Imre – Dunaújváros biztonságáért és fiataljaiért dolgozott egész...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:49

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Óriási fordulat a gyógyíthatatlan beteg Flórián életében: a Tankcsapda dobosa nyújtott neki segítő kezetRitka,...

Hirdetés
Hirdetés