Leesett a rajongók álla – Ő Vastag Csaba szerelme, hónapok óta titokban tartotta

Hirdetés
Leesett a rajongók álla – Ő Vastag Csaba szerelme, hónapok óta titokban tartotta
Hirdetés

A sármos zenész annyira odavan a kedveséért, hogy már a családalapításra is készen áll..

 

Vastag Csaba és gyönyörű szerelme, Evelin tavaly ősszel találkoztak egymással, és gyorsan kiderült, valami különleges van köztük. /Az első beszélgetéseket követően az énekes sms\-ekkel kezdte bombázni kiszemeltjét, kis idővel később pedig szerelem alakult ki közöttük\./
Hirdetés
Mostanra a legfontosabb személyekké váltak egymás életében, amit jól mutat, hogy összeköltöztek, és szinte minden idejüket együtt töltik.
Hirdetés

„Mindent megbeszélünk egymással, nincsenek titkaink, és eldöntöttük, hogy őszintén megosztunk egymással mindent, a legapróbb dolgokat is. A legtöbb helyre együtt megyünk, beleértve a koncerteket is, tehát Evelin minden fellépésre elkísér. Szeretünk mindent együtt megélni, minél több időt együtt tölteni. Amint lehetőségünk nyílt rá, össze is költöztünk” – mesélte a  megkeresésére Csaba, akinek kedvesében egy komoly tervekkel és célokkal rendelkező nőt tisztelhetünk.

„A családom nem igazán tehetős, hamar elkezdtem dolgozni, és több mindenben kipróbáltam magam. Van tapasztalatom a kereskedelemben, a szépségiparban, és közben időt szántam arra, amit igazán szeretek: nyelveket tanultam.

Hirdetés
Ez nagyon érdekel, és azt hiszem, a jövőmet is ebben látom. Jól beszélek angolul, elég gyorsan megtanultam felsőfokon héberül, és gyerekkorom óta anyanyelvi szinten beszélem a beás nyelvet. Jelenleg is tanulói jogviszonyban vagyok, közben egy vállalkozást is igyekszem indítani. Hiszek benne, hogy beválik majd, mert fontos, hogy tényleg megálljak a saját lábamon, hogy egyenrangú társak legyünk. Mindeközben persze, foglalkoztat a háztartás vezetése, és igyekszem jó társ lenni a Csabi által járt, nem egyszerű úton” – mondta magáról Evelin.

A fiatal lány egyénisége annyira levette a lábáról a sármos énekest, hogy mostanra tökéletesen tisztában van vele: ő az igazi.

Hirdetés
Bár ezt már az összeköltözésből és az egymáshoz való viszonyulásukból is érezhettük, a zenész elkötelezettségének legnagyobb jele mégiscsak az, hogy kijelentette, készen áll családot alapítani, hamarosan pedig akár a lánykérésre is sort kerít.

„Mindketten nagy családban nőttünk fel, és nagyon hálásak vagyunk a szüleinknek, akik lehetőségeikhez mérten igyekeztek mindent megadni nekünk.
Hirdetés
Ez a példa van előttünk, így aztán mi is szerető, nagy családban gondolkodunk. Olyanban, amelyben a klasszikus értékek, a szeretet és az összetartozás a legfontosabb, és meg is értünk erre. Egyelőre még nem volt lánykérés, de egyikünk számára sem kérdés, hogy mi egymás mellett szeretnénk leélni az életünket. Legalább 4 gyereket tervezünk, ha csak lehet, nem nagy korkülönbséggel” –
 magyarázta Csaba.

2022. május 13. (péntek), 08:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Vastag Csaba könnyfakasztó vallomást tett: súlyos családi dráma után jött a csoda

Súlyos családi dráma után jött a csoda: Vastag Csaba könnyfakasztó vallomást tett

Megtört a hosszú...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 17:07
Hirdetés

Nem úszta meg a TISZA képviselője!Dráma a parlamentben: Felfüggesztettek egy Tiszást

Nem úszta meg a TISZA képviselője!Dráma a parlamentben: Felfüggesztettek egy Tiszást

Saját frakciója függesztette fel Kaprinyák Tibor parlamenti munkáját – a TISZA etikai bizottsága elé kerül a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 16:23

Döbbenetes, hogy már Ő is! Döntött a bíróság a befolyásos fideszes politikus letartóztatásáról, elnémult az ország a neve hallatán:

Döbbenetes, hogy már Ő is! Döntött a bíróság a befolyásos fideszes politikus letartóztatásáról, elnémult az ország a neve hallatán:

Hiába kérte a szabadlábra helyezését Bús Balázs: döntött a bíróság, marad a letartóztatásNem engedte szabadlábra a...

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 15:03

„Apa, érted futok” – Hankó Balázs fia 30 kilométert teljesített, Orbán Viktor is üzent neki

„Apa, érted futok” – Hankó Balázs fia 30 kilométert teljesített, Orbán Viktor is üzent neki

Apa, érted futok – Hankó Balázs fia 30 kilométert teljesített, Orbán Viktor is üzent nekiKülönleges üzenettel futotta...

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 13:37

Kedves ismerőseim,barátaim . Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb hírt: szeretett feleségem, Andrea, és két drága kisgyermekem tegnap tragikus körülmények között elhunytak. Elveszítettem mindent, amiért eddig éltem… ?

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 12:52

Teljes havi plusznyugdíj járhat 2027 februárjában: ez a két feltétel dönt

Teljes havi plusznyugdíj járhat 2027 februárjában: ez a két feltétel dönt

13. havi nyugdíj 2027-ben: teljes havi összeg járhat, de nem minden új nyugdíjas jogosult ráA jelenlegi szabályok...

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 11:51

Óriási összefogás! imaláncot szerveznek a KDNP-s Seszták Miklósért, aki jelenleg letartóztatásban van

Óriási összefogás! imaláncot szerveznek a KDNP-s Seszták Miklósért, aki jelenleg letartóztatásban van

Imaláncot indítottak a letartóztatott Seszták Miklósért – politikai fogolynak nevezi a KDNPImaláncot hirdetett Seszták...

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 08:36

Postán érkezik a behívó! Kötelező Magyarországon, senki nem bújhat ki alóla! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Postán érkezik a behívó! Kötelező Magyarországon, senki nem bújhat ki alóla! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Figyeld a postaládád – érkeznek a behívók! Ez vár rád az új egészségügyi szűrővizsgálati rendszerben? Fontos...

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 08:08

Hujber Ferenc kifakadt:Ezt merték tenni az iskolában a 11 éves kislányával!

Hujber Ferenc kifakadt:Ezt merték tenni az iskolában a 11 éves kislányával!

Hujber Ferenc kiakadt: állítása szerint a pokollal riogatták 11 éves lányát az iskolábanA lányának mondottak miatt...

Hirdetés
Hirdetés