Ma 67éves Bangó Margit, Kossuth-díjas magyarcigány előadóművész.Isten éltesse! Köszöntsük sok lájkkal!

Hirdetés
Ma 67éves Bangó Margit, Kossuth-díjas magyarcigány előadóművész.Isten éltesse! Köszöntsük sok lájkkal!
Hirdetés

Zenészcsaládba született Szabó Margit néven, édesapja cimbalmozott, édesanyja énekelt./ 1967\-ben, 17 évesen édesanyja biztatására jelentkezett a Magyar Rádió tehetségkutató versenyére, mely után a rádió felvételeket készített vele\./

Hirdetés
Az 1980-as években Horváth Pistával közös műsora volt az állami televízióban. Az 1990-es évek elején a 100 Tagú Cigányzenekarral kezdett el fellépni. Fiatalon ment férjhez, első férje Bangó Lajos volt, de a házasságuk csupán másfél évig tartott; ebből a kapcsolatból született a lánya, Marika.
Hirdetés
Első férjével történt válása után már nem tudta elhagyni a Bangó nevet, ezzel a névvel, Bangó Lajos mellett, feleségeként, Bangóként lépett be a zenei köztudatba, azóta művésznévként használja. Később újra férjhez ment, tíz évig volt párja Járóka Sándor cigányprímás. Egykoron az ország legfiatalabb nagymamája volt.

[ad1]

2000-ben jelent meg a Benned láttam életemnek minden boldogságát címû albuma, melyen a 100 Tagú Cigányzenekar kíséri. 2001-ben jelent meg a Halk zene szól az éjszakában.

Hirdetés
2004-ben adták ki a Felnézek a nagy égre című lemezét. 2007-ben jelent meg a Két gitár című album, melyen Rigó Mónika is szerepelt. 2008-ban Mulatok, mert jól érzem magam címmel jelent meg lemeze.

2017. április 04. (kedd), 18:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 07:04
Hirdetés

1 perce jött a hír a Velencei Bizottságról: Sulyok Tamásról van szó

1 perce jött a hír a Velencei Bizottságról: Sulyok Tamásról van szó

10 perce jött a hír a Velencei Bizottságról: Sulyok Tamásról van szóMiért fordult Sulyok Tamás a Velencei...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 06:33

Bekeményítenek az iskolák: haspólóban és trikóban már nem mehetnek be a gyerekek

Bekeményítenek az iskolák: haspólóban és trikóban már nem mehetnek be a gyerekek

Bekeményítenek az iskolák: nem járhatnak ilyen ruhában a gyerekek – nagy vitát váltott ki az ügyNagy port kavart a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 06:13

Meghalt Hochstein Ádám

Meghalt Hochstein Ádám

Fájdalmas veszteség érte a Soroksár SC családját: elhunyt Hochstein ÁdámA lelátó egyik meghatározó alakjától búcsúzik a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 05:26

Elkezdődött: drámai hírt kapott a Fidesz!

Elkezdődött: drámai hírt kapott a Fidesz!

Elkezdődött: lesújtó hírt kapott a Fidesz, akkora a baj, amire még nem volt példaBudapesten mérhetik a legnagyobb...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 04:55

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a Soroksár SC közössége: elhunyt Hochstein Ádám, a klub szeretett vezérszurkolójaTragikus hirtelenséggel...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 20:42

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Agyvérzést kapott Csuja Imre, taxival küldték kórházba: "Lábon kihordtam a stroke-ot!"Csuja Imre több mint 40 év után...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 19:25

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

A Sulyok Tamás melletti tüntetés végül egészen másról szólt, mint amire eredetileg meghirdettékFurcsa, sokak számára...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 18:30

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjárólDobrev Klára ismét elővette Sulyok Tamás ügyétDobrev...

Hirdetés
Hirdetés