Ma a vonaton mellém ült egy Down-kóros kisfiú... A szemben ülő nő elkezdett öklendezni a látványától, erre megszólalt Ő

Hirdetés
Ma a vonaton mellém ült egy Down-kóros kisfiú... A szemben ülő nő elkezdett öklendezni a látványától, erre megszólalt Ő
Hirdetés

Megvan az az érzés, amikor késő délután munkából hazafelé menet ülsz a buszon 40°-ban, zenét hallgatsz és bámulsz ki az ablakon elmerengve a világ nagy dolgain? /Na, én ebben a transzban voltam, amikor a 1,5 személyes ülésemre éreztem, hogy levetődik valaki\./

Hirdetés

A szívem ott helyben megállt az ijedtségtől, de már húztam is ki a fülemből a fülest. Amikor odapillantottam egy 7 év körüli kisfiú vigyorgott vissza rám, akit az anyukája üldözött „Kicsim ott már… ül…a néni….”

Késő, kiskrapek már javában spanoskodik.

Hirdetés
(Innentől a történet végéig a busz egész utas közössége egy pisszenés nélkül mereven bámult minket, amíg le nem szállt újdonsült kis barátom.)

Ránéztem a kétségbeesett anyukára, akin látszott, hogy keresi, hogy cibálhatná el onnan pöttöm fiát. „Semmi baj, elférünk itt ketten is” .

Szerencséd van öcsi, a néni max a képzeletét rázza a Despacitora… Anyuka hálásan bólintott gyerek meg már folytatta is.

– Téged hogy hívnak?

– Gerda, vagyok.

– Az ott a telefonod? Milyen nagy!

– Igen az egy telefon (Irónia, mi az, egy tablet? Bármi is az kettő jöhet…) Megnézed?

Nagy szakértelemmel elkezdi vizsgálni a kütyüt.

Hirdetés
Nézi, forgatja, benyomja középen a gombot, felvillan a kijelző rendesen gyönyörködött benne. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, mielőtt kinyílnának, az ajtók csak elkellene tőle venni, mielőtt más szál le vele septiben én meg kereshetem a Blahán…

Annyira nem bánta, elővette a sajátját egy piros, Ferrari alakú játéktelefont. Azt mondta nagyon szép lány vagyok, ezért szeretne velem egy selfit, ha nem bánom. Ha ez boldoggá teszi, miért ne? Kit érdekel, mit gondolnak az emberek.

Hirdetés
Csinált egyet a kis sportautóval, de mivel megnézte az ”elkészült képet” és nem tetszett rajta a feje, ezért lőtt egy másikat, amit már jónak ítélt. A legnagyobb meglepetésemre a következő lépés az volt, hogy elkérte a telefonszámom, hogy majd átküldi a képet, de ha addig nem haragszom, beállítja hívóképnek. (Még mindig egy játék telefonról beszélünk...) Én kis naív, mivel nagyon cuki volt tényleg az eredeti számom adtam meg neki, de sosem hívott többé.
Hirdetés

Mesélt nekem, hogy most éppen táncórára megy az anyukájával és nagyon szereti a természetet, mellesleg imádja Budapestet, mert itt mindig valami történik. Csak kapkodtam a fejem a sok információ hallatán, aztán egyszer csak olyan dolog történt, amire én sem számítottam.

– Te tényleg gyönyörű lány vagy… úgy szeretném, ha ilyen feleségem lenne egyszer…

És ezzel a lendülettel, az aprócska ujjaival végig simította az arcom és megállapította milyen puha bőröm van. Valamiért pont kinéztem az ablakon a mozdulatnál, így telibe kapta a bal arcom és pont láttam az előttem álló hölgy reakcióját, aki előbb a gyomorsavat nyelte vissza, majd szabályosan elkezdett ott előttünk öklendezni.

Hirdetés

A reakció láttán gyorsan a kisfiú felé fordultam és egy nagy mosoly kíséretében közöltem vele, hogy én pedig a világ legboldogabb anyukája leszek, ha ilyen csodás kisfiam lesz. Amikor leszálltak illedelmesen elköszönt, majd futott előre gombot nyomni, anyuka meg mielőtt elindult volna megfogta a kezem, rám nézett és csak annyit mondott: köszönöm, és már indult is a fia után.

A kisfiú Down-szindrómás volt. Valószínűleg azért ült mellém, mert senki nem akarta, hogy mellé üljön.

Hirdetés
A felét nem értettem annak, amit mondott, de ilyenkor segítségkérően rápillantottam az anyukára, aki egyből segített, így nem tűnhetett fel pajtinak, hogy gebasz van. A hölgy pedig azért lett rosszul, mert az apró kis ujjacskái ki voltak repedezve és azzal ért hozzám. Tőlem az arcomon rohadhatott volna el a keze, akkor sem alázok meg egy gyereket azzal, hogy ellököm magamtól éreztetve vele, hogy ő negatívan más és megalázom a nyilvánosság előtt, akik tényleg úgy bámulták tele szánalommal a szemükben szerencsétlent, mintha UFO lenne. Egyszerűen hihetetlen, hogy még mindig ott tartunk, hogy beteg gyerekekre képesek vagyunk úgy nézni, mint a szörnyekre és úgy kezeljük őket, mint valami fertőző betegeket.

(Forrás: Tudásfája)

2022. július 02. (szombat), 22:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 17:40
Hirdetés

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el  az MBH Bankot• Az MBH Bank a NER egyik legfontosabb pénzügyi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 15:24

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István sokkolta az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adjaKapitány...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:06

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:05

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 13:45

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Terjék IstvánÉletének 67. esztendejében elhunyt Terjék István, a hatszoros magyar bajnok, válogatott...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:54

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikatBalatincz Péter...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:15

Ezzel beütik az utolsó szöget a Fidesz koporsójába, a Tisza előállt az eddigi legdurvább törvénycsomaggal

Ezzel beütik az utolsó szöget a Fidesz koporsójába, a Tisza előállt az eddigi legdurvább törvénycsomaggal

Beverhetik az utolsó szöget a Fidesz régi rendszerének koporsójába: a Tisza benyújtotta az eddigi legkeményebb...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 11:11

19 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

19 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 Viharos idő érkezik: felhőszakadás, jég és erős szél is jöhetSzerdaA HungaroMet figyelmeztető előrejelzése szerint...

Hirdetés
Hirdetés