Ma beöltöztem hajléktalannak, és egész napon át pénzt kéregettem, ételre, gyógyszerre, útiköltségre. Ennyi gyűlt össze nap végére, lehidalsz!

Hirdetés
Ma beöltöztem hajléktalannak, és egész napon át pénzt kéregettem, ételre, gyógyszerre, útiköltségre. Ennyi gyűlt össze nap végére, lehidalsz!
Hirdetés

Annyi olyan történetet hallottam, amiben arról beszéltek egyesek, hogy a hajléktalanoknak mennyire egyszerű, hiszen csak kiállnak, és kéregetnek, semmi dolguk nincs, csak tartani a markukat. /Nos ez a fajta hipotézisnek jártam utána\./

Hirdetés

Megkértem a nejemet, hogy az egyébként is nagyra nőtt szakállamat alaposan borzolja össze, sminkek segítségével tűnjek koszosnak, és ápolatlannak, és ha már az arcomon látszik a nincstelenség, akkor segítsen a ruháit is megszabdalni, összekoszolni, hogy minél hitelesebben alakítsam a hajléktalant.

Hirdetés
Hozzá teszem, nagyon vékony alkat vagyok, így teljesen hiteles lett a végeredmény! Egy igazi hajléktalannak tűntem, de jól látszott rajtam, hogy nem italozok és nem kábítószerezek, ebből adódóan arra gondoltam, hogy majd normálisnak ítélnek, és adnak pénzt!

Az Oktogonnál kezdtem, aztán elmentem a Szél Kálmán térre, majd a Lurdy háznál voltam, végül visszamentem a nyugati környékére. Ezt gyalog tettem meg, ez egy egész napos program volt számomra. A pénzt egy oldaltáskába gyűjtöttem, és kizárólag este, haza érkezésemkor számoltam meg.

Hirdetés
Az emberekről pár szóban; nagyjából 4 féle emberrel találkoztam, és most itt csak azokat említem akiket leszólítottam. Értelemszerűen a gyerekeket, fiatal srácokat, lányokat, és gyerekkel a kezükben igyekvő anyukákat nem zaklattam. Számomra optimális korosztály a 30-50 közötti férfiak és nők voltak. Nézzük a négy típust :- az első típus elzavart, melegebb éghajlatra küldött, majdnem belém is rúgott.
Hirdetés
-- számukra láthatatlan voltam. A szemükbe nézve beszéltem, mégsem vettek észre.- kedves megértő, segítőkész empatikus emberek, belőlük volt a legkevesebb.- kértem tőlük adtak, majd a köszönöm szót sem várták meg, már ott sem voltak.Lényeg a lényeg, hogy nap végére 13.505 forintot gyűjtöttem össze, és nagyjából 1 kg-nyi élelmiszert is kaptam. Kiflik, zsemlék, pogácsák és egyéb péktermékek formájában.Döbbenetes kísérlet volt ez számomra, hiszen az ember nem gondolná, hogy ilyen adakozóak a Budapesten élők! Ha legközelebb látsz egy hajléktalant étellel, meleg itallal segítsd, pénzt csak akkor adj, ha nem hiányzik onnan ahol volt, és nem bánod, hogy hova kerül.
Hirdetés
fotó:illusztráció forrás:VIA

2019. október 26. (szombat), 12:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 16:14
Hirdetés

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Kasza Tibi megrázó vallomása: vezetés közben kapott pánikrohamot Húsz éven át küzdött a pánikrohamokkalKasza Tibi közel...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 15:28

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Ritka fotón Gálvölgyi János gyönyörű felesége – több mint fél évszázada tart a szerelmükHét év udvarlás után kötötték...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:57

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Politikai lavina indulhat: Magyar Péterék minden félretett kormányzati aktát újranyitnakÚj vezetőt kapott a Kormányzati...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:20

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Két hétig küzdött az életéért, de nem ébredt fel: meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett TamásKét gyermek...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:20

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Dagad az NKA-botrány: őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársátÚjabb gyanúsítottat vettek őrizetbeÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:03

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron érte a támadás2026. július 22-én, szerda reggel a Nyugati pályaudvaron köpték le...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök)

Jócskán megugrik csütörtökön a benzin és a dízel ára is – itt vannak a számok

Jócskán megugrik csütörtökön a benzin és a dízel ára is – itt vannak a számok

Újabb jelentős drágulás jön a kutakon: a benzin és a dízel ára is megugrikÚjabb kellemetlen hír érkezett az autósok...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 08:18

A Nyugati pályaudvaron köpte le egy férfi Magyar Pétert – mindezt élő adásban

A Nyugati pályaudvaron köpte le egy férfi Magyar Pétert – mindezt élő adásban

Élő adásban köpték le Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron – így reagált a miniszterelnökÉlő közvetítés közben történt...

Hirdetés
Hirdetés