Ma lenne 53 éves Bendegúz..sokan nem tudják, hogy mibe hunyt el!

Hirdetés
Ma lenne 53 éves Bendegúz..sokan nem tudják, hogy mibe hunyt el!
Hirdetés

Gödöllőn, 1966. november 29-én született Olvasztó Imre (elhunyt: Csomád, 2013. július 13.) nyomdász, korábban gyermekszínész, aki az Indul a bakterház című film Bendegúzaként vált ismertté./Szüleit nem ismerte, nyolc hónaposan került intézetbe, Pomázra\./

Hirdetés
Haláláig Veresegyházon lakott. Hároméves korától nevelőszülőnél, egy idős néninél nevelkedett Szentlőrinckátán. Gyerekként szerepelt a Mihályfy Sándor által rendezett, 1979-ben forgatott Indul a bakterház című filmben, ahol Regős Bendegúzt alakította.
Hirdetés

A film után még kapott egy-két szerepet, de végül úgy döntött, a színész szakma nem neki való. Később a nyomdaiparban helyezkedett el: filmnyomó, szitanyomó és grafikus lett. 2013. július 13-án reggel egy Fót és Csomád közötti erdős részen találták meg felakasztott holttestét. A rendőrség is vizsgálta a haláleset körülményeit. A Megyeri temetőben helyezték örök nyugalomra.

Bendegúz szerepére több mint háromezer kamasz fiú közül választották ki.

Hirdetés
Az először bújtatott, késői időpontban bemutatott filmalkotás rövid idő alatt kultuszfilmmé nemesedett. Egyik felnőtt játszótársa szerint az Indul a bakterház Olvasztó Imre játékának köszönhetően válhatott generációk alapvető filmélményévé.

Bendegúz eldobta a saját életét…Isten veled

2019. november 30. (szombat), 22:37

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 19:24
Hirdetés

ITT A NAGY AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Teljesen más lesz az augusztus időjárása, mint amire számítottunk! NAPRA pontosan mutatjuk mikor hány fok lesz :

ITT A NAGY AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Teljesen más lesz az augusztus időjárása, mint amire számítottunk! NAPRA pontosan mutatjuk mikor hány fok lesz :

ITT A NAGY 2026-OS AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Brutális hőhullámmal indulhat a hónap – mutatjuk, mikor jöhetnek a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:57

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? Sorsfordító napok jönnek! ⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés♈ KOS: Augusztus előtt végre elérkezik az a pillanat,...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:11

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn elindulhat a nagy elszámoltatás – erre várt az ország a Tisza győzelme ótaMagyar Péter felszólalásával kezdődik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 14:30

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szívszorító tragédia: meghalt a 18 éves magyar válogatott vízilabdázóFelfoghatatlan veszteség érte a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:50

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Felfoghatatlan tragédia: meghalt Kiss Csanád, a KSI mindössze 18 éves vízilabdázójaMegrendítő gyászhírt közölt a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:04

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes azonnal aláírta – augusztusban már érkezik az 50 ezer forint!Forsthoffer Ágnes egyik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 12:23

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

Politikai földcsuszamlás: 36 év alatt senki nem mérte ezt a csapást a FideszreTörténelmi mélypontra került a FideszA...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 10:48

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Négy Eximbank-ügylet miatt tett feljelentést a minisztérium – több mint ezermilliárd forintnyi finanszírozást...

Hirdetés
Hirdetés