MAGYAROK REKEDTEK A GÖRÖG POKOLBAN – 74 HALÁLOS ÁLDOZAT, 150 SÉRÜLT

Hirdetés
MAGYAROK REKEDTEK A GÖRÖG POKOLBAN – 74 HALÁLOS ÁLDOZAT, 150 SÉRÜLT
Hirdetés

MAGYAROK REKEDTEK A GÖRÖG POKOLBAN – 74 HALÁLOS ÁLDOZAT, 150 SÉRÜLT

/Legalább 74 halálos áldozat és 150 sérült, lángok martalékává váló települések, autók, nyaralók, lakóházak – mérhetetlen pusztítás söpört végig Görögország nyugat\-attikai régiójában, miután erdőtűz ütött ki hétfőn az Athéntól mindössze 30 kilométernyire lévő, tengerparti Matin\./

Hirdetés

A lángok teljesen körülvették az üdülőtelepet, így sokan a tengerbe menekültek, hogy az életüket mentsék. Sajtóértesülések szerint a helyi hatóságok gyújtogatásra gyanakszanak, így drónnal figyelik a környéket.

A tűzoltók megállás nélkül küzdenek a lángokkal /Fotó: NorthfotoA BBC beszámolója szerint Athén környékén drámaivá vált a helyzet, a halászok, a parti őrség és a nyaralók kis csónakokon több mint 700 embert menekítettek ki a strandokról és a sziklás területekről, ahova a lángok elől menekültek az emberek.

Hirdetés
Volt, aki szó szerint a tengerben élte túl a pusztítást, mások azonban nem voltak ennyire szerencsések: Mati egyik autópályáján legalább hét ember égett halálra, miközben menekülni próbált a tenger felé.

Györgypál Levente (22) épp édesanyjával tölti nyári vakációját Athénban, ahol elmondása szerint leginkább a közhangulaton hagytak nyomot a történtek.

– Az erdőtűzzel kapcsolatos hírek rettenetesen letörték a görögöket, hiszen ekkora katasztrófára már rég volt példa az országban – kezdte Levente, aki először esőfelhőnek hitte a hatalmas, Athén felett is terjengő füstöt.

Györgypál Levente Athénban figyelt fel a hatalmas füstfelhőkre.

Hirdetés
A hangulat rémisztő a városban /Fotó: Györgypál Levente– Az egyik görög-magyar ismerősöm közvetlenül is érintett az ügyben, neki például a 12 éves lánya épp Attikában volt a tűz elterjedésekor. Rögtön kocsiba is ült, hogy megbizonyosodjon arról, a gyermek jól van – tette hozzá a fiatal. Mint azt a külügyi tárcától megtudtuk, a férfi kétségbeesetten fordult a magyar nagykövetséghez segítségért, így a kirendeltség egyik munkatársa végül elvitte az érintett helyszínre az aggódó édesapát, ahol kiderült: gyermekének nem esett baja.
Hirdetés

Kineta környékén a tengerpartot is pokollá változtatta a tűz. A napernyők és az éttermi teraszok is szénné égtek /Fotó: ProfimediaEgy másik, szintén kint lévő magyar családnak azonban hamar pokollá változott a nyaralása. Kinetába tartottak, amikor Olimpia Odos autópálya elején ragadtak az éjszaka folyamán. Mint kiderült, a biztonságuk érdekében lehúzódtak egy fizetőkapunál, ahogy a többi autós is tette.

Végül sikerült visszajutniuk a szállásra, ahol az egyik vendég azt mondta nekik, hogy akik a tűz miatt csapdába kerültek, őket a tengerbe terelték, és onnan mentették ki őket. Mint kiderült, a part teljesen leégett, de több épületet sikerült megmenteni.

Hirdetés
Később a hotelben annyit mondtak a családnak, hogy aki ott volt, azok csapdába kerültek.

Százak menekültek a tengerbe a tomboló tűz elől. Ide hajóval érkeztek értük a mentőegységekA kint lévő magyar konzulátusnak egyelőre nincs tudomása magyar áldozatokról, illetve sérültekről.

– Kérjük, hogy a Görögországban nyaraló magyar honfitársaink az elkövetkező napokban kerüljék el a következő települések környékét: Rafina, Mati, Nea Voucasz, Nea Makri. Amennyiben a szállásuk közelében erdőtűz alakulna ki, kövessék a szállásadó által javasolt evakuálási tervet, valamint a katasztrófavédelem utasításait – tájékoztatott a kinti magyar konzulátus, amely egyébként folyamatos kapcsolatban áll a görög hatóságokkal.

Hirdetés

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök félbeszakította látogatását Boszniában, hogy azonnal hazautazzon, majd a régió keleti és nyugati felén rendkívül helyzetet hirdettek ki. A kormányfő tájékoztatása szerint minden mentőalakulatot mozgósítottak a térségben, és az Európai Unió segítségét is kérték az ügyben.

Mire figyeljen, ha tűz ütött ki a közelében?

Kerülje az olyan szabadtéri tevékenységeket, amelyek tüzet okozhatnak. Soha ne dobjon el égő cigarettát szabadban, és a tiltó táblákra is figyeljen.

Hirdetés
Ha tüzet észlelt, hívja a helyi tűzoltóság központját, majd világosan közölje: pontosan hol ütött ki tűz, merre tart, milyen fajta növényzet kapott lángra, és ön hol tartózkodik. Ha az evakuálást elrendelték, szigorúan kövesse a hatóságok által javasolt utasításokat és útvonalakat.via

2018. július 25. (szerda), 16:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 04. (szerda), 21:46
Hirdetés

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a holnapi nap!Holnapi horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a holnapi nap!Holnapi horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 04. (szerda)

Ezt nagyon kevesen látták: különleges interjú Bud Spencerrel és Terence Hilllel

Ezt nagyon kevesen látták: különleges interjú Bud Spencerrel és Terence Hilllel

Kevesen látták: különleges interjú Bud Spencerrel és Terence HilllelHa szereted a Bud Spencer–Terence Hill filmeket,...

Mindenegyben blog
2026. február 04. (szerda), 18:14

Ők lehetnek az Ázsia Expressz új évadának szereplői – kiszivárogtak az első nevek

Ők lehetnek az Ázsia Expressz új évadának szereplői – kiszivárogtak az első nevek

Ők lehetnek az Ázsia Expressz új évadának szereplői – kiszivárogtak az első nevekMár javában zajlik a Ázsia Expressz...

Mindenegyben blog
2026. február 04. (szerda), 16:27

Óriási Fordulat: börtönt kért az ügyészség Orbán Viktor egyik legfontosabb európai szövetségesére

Óriási Fordulat: börtönt kért az ügyészség Orbán Viktor egyik legfontosabb európai szövetségesére

Fordulat: börtönt kért az ügyészség Orbán Viktor egyik legfontosabb európai szövetségesére – Marine Le PenreJelentős...

Mindenegyben blog
2026. február 04. (szerda), 15:35

Hivatalas bejelentés : EZT csinálná Magyar Péter a nyugdíjjal – ERRE végképp senki nem számított!

Hivatalas bejelentés : EZT csinálná Magyar Péter a nyugdíjjal – ERRE végképp senki nem számított!

 RENDKÍVÜLI! Ma hivatalosan is bejelentette: EZT csinálná Magyar Péter a nyugdíjjal – ERRE végképp senki nem...

Mindenegyben blog
2026. február 04. (szerda), 13:19

Till Attila beszólt Kiara Lordnak A Nagy Ő-ben

Till Attila beszólt Kiara Lordnak A Nagy Ő-ben

 Till Attila véleményt mondott Kiara Lordról A Nagy Őben – a felnőttfilmes nem hagyta szó nélkülÚjabb feszült...

Mindenegyben blog
2026. február 04. (szerda), 12:15

Óriási botrány a Nagy Ő-ben: Mimi és Kiara Lord összecsapása már az évad elején felrobbantotta a közösségi médiát

Óriási botrány a Nagy Ő-ben: Mimi és Kiara Lord összecsapása már az évad elején felrobbantotta a közösségi médiát

Botrány a Nagy Ő-ben: Mimi és Kiara Lord összecsapása már az évad elején felrobbantotta a közösségi médiátAlig...

Mindenegyben blog
2026. február 04. (szerda), 08:42

Friss:Rezsistop 2026, ezekre a januári számlákra jár a támogatás!

Friss:Rezsistop 2026, ezekre a januári számlákra jár a támogatás!

Megjelent a rezsistop-rendelet: a vártnál jóval drágábban mentik ki a lakosságot a januári hideg miatt megugró...

Hirdetés
Hirdetés