Majdnem elsírta magát Curtis, amikor Majka ezt mondta

Hirdetés
Majdnem elsírta magát Curtis, amikor Majka ezt mondta
Hirdetés

Így zajlott a kibékülés.

/Alig egy éve, hogy szétváltak útjaik, most ismét együtt zenél Curtis és Majka, Curtisszel az eltelt idő alatt nagyot fordult a világ\: elvonóra ment, ahonnan tisztán tért haza, leszámolt régi életével, feleségül vette szerelmét, Krisztit és apa lett\./

Hirdetés
Már csak a régi barátja hiányzott.

S bár egy ideje ár együtt sportoltak, és beszéltek is egymással alaposan meglepődött, amikor Majka nemrég felhívta és a házába invitálta.

– Sosem haragudtam rá, és tulajdonképpen igaza volt, csak az esett rosszul, ahogyan tálalta. Most is azt gondolom, ez nem tartozott senki másra... Persze, utána sokat gondolkodtam, próbáltam megérteni, miért így közölte, hogy kitesz a zenekarból.

Hirdetés
De nem csak ő, én is hibáztam, ezért az elmúlt évben rengeteget dolgoztam azon, hogy olyan ember legyek, akire a feleségem és a fiam büszke lehet - kezdi Curtis a nak, és azt is elárulta, hogy tudták, mi van a másikkal, a kis Doniról is napi szinten küldött Majkának fotókat. Mégsem számított arra, ami történt.

– Amikor az egyik edzés után megkért, menjek át hozzá, az első gondolatom az volt, biztosan a fociról akar beszélni, de nem erről volt szó.

Hirdetés
Mondta, hogy hiányzom, és szeretné, ha újra együtt zenélnénk – meséli a rapper, aki alig hitt a fülének, és boldogan borult zenésztársa nyakába.

– Meghitten, bensőségesen beszélgettünk egymással, úgy, mint nagyon rég. Mindketten megkönnyeztük, hogy visszataláltunk egymáshoz. Hosszú volt az út idáig, de igaza van Majkának, néha bizony el kell távolodnunk a másiktól, hogy értékelni tudjuk.

Hirdetés
Legbelül mindvégig tisztában voltunk azzal, hogy nekünk együtt kell a színpadon állni, hiába fordítottunk egy időre hátat egymásnak. Peti a barátom, és történt, ami történt, mindig az is marad, ezen semmi nem változtat. Bocsánatot kért, amiért annak idején a közönség előtt szakított velem, én pedig azért, ami odáig vezetett.

2019. október 30. (szerda), 20:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16
Hirdetés

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Hirdetés
Hirdetés