Már a temetőben táboroznak a migránsok!

Hirdetés
Már a temetőben táboroznak a migránsok!
Hirdetés

temetőben táboroznak a migránsok.

Döbbenetes felvételeket közölt a Channel 4 egy, a határ közelében fekvő horvátországi temetőről, ahová több ezer migráns vette be magát. 

/A ruhák kiterítve a sírköveken, a sírok között, sőt a sírokon emberek fekszenek, húst sütnek, közben szól az arab mulatós\./
Hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
Nem tudni, hogy a szerb hatóságok terelték ide őket, vagy maguktól döntöttek úgy, hogy egyszerűen letáboroznak a sírok között. Igazából nem is tudom, melyik a vérlázítóbb verzió. Ám, ha a zsaruk tényleg akkora prosztók voltak, hogy itt jelölték ki a várakozóhelyüket, 
épeszű ember akkor sem fekszik le szundítani egy sírra. 
És az egyenruhások csak állnak, igyekeznek félrenézni, hogy ne is lássák a gyalázatot.
Hirdetés
De egyik sem mozdul. Egyik sem szól rá a sírhanton fekvő tahókra. Nem akarnak balhét, vagy már nem is érdekli őket az egész, csak legyen már vége ennek a rémálomnak,vagy legalább teljen le a műszak.
 
Valahol megértem. 24, vagy akár 48 óra szolgálat után a legpedánsabb közeg is rettenetesen el tud fásulni. De amit tesznek (illetve nem tesznek), akkor is több, mint bűn: súlyos hiba.
Hirdetés
 
 
Mert a szemetüket a konténer mellé elhajító suttyóktól, a kődobáló idiótákon át a temetőgyalázó barbárokig a történet ugyanarról szól: 
hol van a határ?
Mert nem csak a fizikai határokat kell védeni, hanem az erkölcseiket is.
Hirdetés
És nem csak az igazi menekültek befogadása morális kötelesség - hanem a normális, emberi viselkedés is egy idegen országban, amely befogad. Vagy legalább átenged. Egyáltalán: ahol épp vagyok. 
 
Tetszik, vagy sem: azok, akik már bejutottak az Unió sáncai mögé, nagyrészt tartósan itt maradnak köztünk. Ha Európa magához tér, akkor sokkal több migránst már nem fog beengedni, de, aki már itt van, azt piszkosul nehéz lesz hazaküldeni.
Hirdetés
Nekik valahogy csak be kellene illeszkedni. Igen, ehhez tényleg szükség van nyelvtanfolyamokra, átmeneti szociális támogatásra, iskoláztatásra - 
meg időnként egy mázsás rendőrpofonra. 
Nem először írom le: most, ezekben a hetekben, hónapokban dől el, milyennek látják ők Európát. Erős, hajthatatlan Antigonénak, aki nem hagyja sem az élőit, sem a holtjait meggyalázni - vagy kivénhedt, közönyös ribancnak, akin bárki erőszakot tehet, és még meg is köszöni utána.
Hirdetés
Egyelőre sokkal inkább az utóbbi arcunkat mutatjuk - sokan pedig élnek a lehetőséggel. Haragszom rájuk. De sokkal jobban haragszom magunkra, hogy ezt hagyjuk...

Frissítés!.

Egy olvasónk jelezte, hogy a felvétel a szerb határ közelében fekvő horvátországi Tovarnikban készült. A cirill betűs sírfeliratokból arra lehet következtetni, hogy egy ortodox szerb temetőről van szó. A szerb és horvát kommentelők különböző netes fórumokon ekézik egymást, azon vitatkozva, vajon a horvát rendőrök szándékosan terelték-e egy szerb temetőbe a migránsok tömegét.
Hirdetés
Köszönjük az infót Zoltánnak!

Forrás: alfahir.hu

2015. szeptember 24. (csütörtök), 20:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 09:58
Hirdetés

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

Szöveges figyelmeztető előrejelzés: zivatarok és heves esőzés várható Magyarországon ?️?️HungaroMet Nonprofit Zrt. –...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 09:56

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

Szöveges figyelmeztető előrejelzés: zivatarok és heves esőzés várható Magyarországon ?️?️ A HungaroMet friss...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 08:41

Halálos baleset! Kamionnal ütközött egy busz – egy ember meghalt, több mint harmincan megsérültek ???

Halálos baleset! Kamionnal ütközött egy busz – egy ember meghalt, több mint harmincan megsérültek ???

Kamionnal ütközött egy busz a magyar határnál – egy ember meghalt, több mint harmincan megsérültek ??? Hétfő reggel...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 05:21

Sokkoló hír érkezett , óriási balesetben teljesen szétszakadt a kocsi, meghalt a sofőr

Sokkoló hír érkezett , óriási balesetben teljesen szétszakadt a kocsi, meghalt a sofőr

Halálos baleset az 55-ös főúton: négy autó és egy kisteherautó ütközött Kisszállásnál ?Súlyos közúti tragédia rázta meg...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 14:22

Csákánnyal végezte ki a feleségét a kegyetlen P. Csaba

Csákánnyal végezte ki a feleségét a kegyetlen P. Csaba

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja Szörnyű tragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 13:31

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja – „Átok ül a családon”

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja – „Átok ül a családon”

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja – „Átok ül a családon”Mindenegyben Blog – 2025. augusztus 24.,...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 07:05

? Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. szeptember 8., hétfő reggel

? Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. szeptember 8., hétfő reggel

? Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. szeptember 8., hétfő reggelHétfő reggelre több...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 05:24

? Elhunyt Katalin hercegné – most bejelentették: 2025. szeptember 16-án lesz a temetése ?

? Elhunyt Katalin hercegné – most bejelentették: 2025. szeptember 16-án lesz a temetése ?

? Elhunyt Katalin hercegné – most bejelentették: 2025. szeptember 16-án lesz a temetése ?szeptember 4-én, életének 92....

Hirdetés
Hirdetés