Már nem titok! Megszólalt a második babáról Dér Heni. Most már elárulta

Hirdetés
Már nem titok! Megszólalt a második babáról Dér Heni. Most már elárulta
Hirdetés

Megszólalt a második babáról Dér Heni. Most már elárulta.

Heni és férje Gergő az első gyermekük előtt sem ültek le megbeszélni, hogy mikor állnak készen a szülőségre. /Minden teljesen természetes volt számukra, és úgy voltak vele jöjjön amikor jönnie kell, és ezt a következő babánál is így tervezik\./

Hirdetés
Minderről a friss, szerdánként megjelenő hot! magazinban mesélnek.

„Annyira éreztük, hogy összetartozunk, hogy minden jött magától. A második gyerkőccel is így vagyunk: jöjjön, amikor jönnie kell" – szögezte le az énekesnő, aki nem titkolja, örülne ha Bendegúz után most egy kislányuk is lehetne.

„Azért ha kívánni lehet, szeretném, ha a kövező baba kislány lenne.

Hirdetés
Úgy látom, hogy Gergő és Bendegúz között szépen kialakult a kötődés, de az igazi az apa-lánya szerelem lenne" - tette hozzá Heni, aki másjusban adott életet első kisbabájuknak,írja  a  

Dér Heni hamarosan újra oltár elé állhat – videó.

Dér Heni és párja, Bakos Gergely ismét oltár elé állhatnak hamarosan, ezúttal a templomi esküvőre kerülhet sor.

Dér Heni és férje tavaly januárban kötötték össze az életüket, ám az énekesnő szívfájdalma volt, hogy a pandémia és koronavírus-fertőzés miatt a szülei nem lehettek jelen, ezért az édesapja nem kísérhette az oltár elé. Az énekesnő a tavalyi esküvőkor első gyermekével volt várandós.

Hirdetés
Dér Heni álma azonban valóra válhat, templomi esküvőjén a szülei is jelen lehetnek.

„A pandémia kellős közepén tartottuk meg a polgárit. Már nagyon nagy pocakom volt. Heten vagy nyolcan voltunk ott, a szüleim nélkül, mert az utolsó pillanatban elkapták a vírust és covidosan, a konyhában ülve, videócseten keresztül nézték, ahogy minket összeadnak. Meghatódom azon is, amikor nézem…” 

– mesélte az énekesnő a Creator TV Az én utam című műsorában, amit a Bors szúrt ki. 

Dér Heni a videóban azt is megmutatta, honnan jött, hiszen mint ismert a Vajdaságban, Csantavér településen nőtt fel. Viccesen hozzátette, hogy Csantavéren még a víz helyett is pálinkát isznak, valamint azt is elmondta, hogy ott mindenki büszke arra, hogy magyar.

Hirdetés
Az énekesnő egy tetoválást is készíttetett, ami a hazájára emlékezteti. 

A népszerű sztár elárulta, hogy Csantavéren az első helyszín, amit megmutatna, a templom. 

„Ha valamit meg kéne mutatnom Csantavérből, akkor elsőként a templomot emelném ki. Vajdaságban van egy olyan hagyomány, és ez egy pici álmom, ha lány van a családban, akkor a hagyomány szerint a lány falujában illik a templomi esküvőt megtartani”
Hirdetés

– mondta Dér Heni a férjének a videóban.

A hagyományra az énekesnő párja, Bakos Gergely is reagált: 

„támogatom! De csak ha örök életre szól, tudod. Amit itt megfogadunk, az örök”.

A teljes adást alább lehet megtekinteni.

.

2022. március 17. (csütörtök), 19:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...