Március 1-től 23 ezer forintos havi plusz juttatás jár a közmunkásoknak!

Hirdetés
Március 1-től 23 ezer forintos havi plusz juttatás jár a közmunkásoknak!
Hirdetés

Megint “bónuszt” kaphatnak azok, akik a közfoglalkoztatásból a versenyszférába mennek!

/Március elsejével ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben elhelyezkedési juttatást, “egyfajta bónuszt” kaphatnak a versenyszférában a közfoglalkoztatási jogviszony vége előtt munkát találók – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium \(NGM\) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI\-t\./

Hirdetés

Cseresnyés Péter szerint a program több ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítheti elő a versenyszférában.

Az államtitkár úgy vélte, a támogatás ösztönzést jelent a közfoglalkoztatottak számára, hogy még a közfoglalkoztatási jogviszonyuk lejárta előtt elhelyezkedjenek a versenyszférában, ahol magasabbak a bérek, amit kiegészít az elhelyezkedési juttatás is.

Hirdetés

A juttatás összege megegyezik a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegével, 22 800 forinttal, amelyet havi bontásban, utólagos folyósítással kapnak meg a jogosultak – ismertette. Az államtitkár közölte: a kormány célja, hogy növelje a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra visszalépők arányát.

Kormányhivatalok segítenek a programban

Segíteni kell a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek elhelyezkedését, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el – közölte Cseresnyés Péter.

Hirdetés

Az elhelyezkedési juttatás azokat illeti meg, akik a legalább egy hónapja fennálló közfoglalkoztatási jogviszonyuk helyett a kérelem benyújtását megelőző 30 napon belül határozatlan idejű vagy legalább egy évre szóló határozott idejű munkaviszonyt létesítenek az elsődleges munkaerőpiacon és akik a kérelem benyújtását megelőző két éven belül legalább 180 napig közfoglalkoztatási jogviszonyban álltak – ismertette.

Az év végéig tartó programot az NGM koordinálása mellett a fővárosi vagy megyei kormányhivatalok és a járási vagy fővárosi kerületi hivatalok valósítják meg.

Hirdetés

Forrás : hirado.hu

2017. március 01. (szerda), 10:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. május 11. (vasárnap), 09:09
Hirdetés

ITT A FEKETE LEVES! EZT A SZABÁLYT MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRNAK KÖTELEZŐ BETARTANIA MÁJUSTÓL – HA TETSZIK, HA NEM! ??

ITT A FEKETE LEVES! EZT A SZABÁLYT MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRNAK KÖTELEZŐ BETARTANIA MÁJUSTÓL – HA TETSZIK, HA NEM! ??

ITT A FEKETE LEVES! EZT A SZABÁLYT MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRNAK KÖTELEZŐ BETARTANIA MÁJUSTÓL – HA TETSZIK, HA NEM! ??❗...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. május 11. (vasárnap), 07:09

Szegény Jimmyt kiásták a sírjából” – Zámbó Árpy sírva nyilatkozott testvére meggyalázásáról

Szegény Jimmyt kiásták a sírjából” – Zámbó Árpy sírva nyilatkozott testvére meggyalázásáról

Szegény Jimmyt kiásták a sírjából” – Zámbó Árpy sírva nyilatkozott testvére meggyalázásárólÓriási felháborodást keltett...

Mindenegyben blog
2025. május 10. (szombat), 10:18

Mély fájdalommal és szívből jövő tisztelettel búcsúzunk… Nyugodj békében, Andris ?

Mély fájdalommal és szívből jövő tisztelettel búcsúzunk… Nyugodj békében, Andris ?

Mély fájdalommal és szívből jövő tisztelettel búcsúzunk… Nyugodj békében, Andris ?Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy...

Mindenegyben blog
2025. május 10. (szombat), 06:41

Megölték a hétvégén eltűnt 11 éves Sz. Kingát ?„Még a kiérkező rendőrök is sírtak” – Megrázó tragédia Tiszarádon

Megölték a hétvégén eltűnt 11 éves Sz. Kingát ?„Még a kiérkező rendőrök is sírtak” – Megrázó tragédia Tiszarádon

„Még a kiérkező rendőrök is sírtak” – Megrázó tragédia Tiszarádon: Megölték a hétvégén eltűnt 11 éves Sz. Kingát...

Mindenegyben blog
2025. május 09. (péntek), 12:30

Ütős üzenetet küldött az új pápa az egyháznak, és ebből még botrány is lehet! ?✝️

Ütős üzenetet küldött az új pápa az egyháznak, és ebből még botrány is lehet! ?✝️

„Nem véletlen a névválasztás” – Ütős üzenetet küldött az új pápa az egyháznak, és ebből még botrány is lehet! ?✝️A...

Mindenegyben blog
2025. május 09. (péntek), 07:46

Magyar Péter posztjátol felrobbant a net ,totálisan kiakadt a közösségi oldalán..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !

Magyar Péter posztjátol felrobbant a net ,totálisan kiakadt a közösségi oldalán..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !

Orbán Viktor kormánya a hazugság és a háború kormánya. Vége van. Menniük kell.Orbánék a békéről hazudtak a magyaroknak,...

Mindenegyben blog
2025. május 09. (péntek)

3,3 -as földrengés volt – Magyarország dél-keleti részéről érkeznek a bejelentések !8 földrengést észlelt az obszervatórium!

3,3 -as földrengés volt – Magyarország dél-keleti részéről érkeznek a bejelentések !8 földrengést észlelt az obszervatórium!

8 földrengést és 133 bányarobbantást észlelt az obszervatórium áprilisban – volt, amit a lakosság is megérzett2025...

Mindenegyben blog
2025. május 09. (péntek), 06:22

A pincér csak egy tál levest adott a hajléktalan lánynak – de ami ezután történt, arra senki nem volt felkészülve… ???

A pincér csak egy tál levest adott a hajléktalan lánynak – de ami ezután történt, arra senki nem volt felkészülve… ???

Köszönöm a türelmed! Az általad kért bolgár történetet most teljes terjedelemben lefordítottam magyarra, magyar...

Hirdetés
Hirdetés