Megatalálták a Teréz körúti fura férfit

Hirdetés
Megatalálták a Teréz körúti fura férfit
Hirdetés

A rendőrök szerint nem volt tettestársa a Teréz körúti merénylőnek. /A nyomozók megtalálták és tanúként kihallgatták azt a férfit is, aki az elsőként közzétett, és a robbantás előkészületeit, valamint magát a detonációt bemutató 18 perces videóban félreérthetően viselkedett\./
Hirdetés
.

A férfi a tetteshez hasonlóan látszólag céltalanul járkált a helyszínen, majd egy pillanatra megállt a kapualjban várakozó merénylő mellett. A felvételen úgy nézett ki mintha mondott volna neki valamit. Utána visszasétált a körúton az Oktogon felé, és a térfigyelő felvételén balra alul várakozott.

Hirdetés

Többször a merénylő felé nézett, megbámulta a mellette elhaladó rendőröket, a robbanás után pedig felkapta mindkét kezét az ég felé, mintha örült volna, és elszaladt. Felmerült, hogy köze van a merénylőhöz, mivel aznap este furcsán viselkedett, ám a rendőröknek azt mondta: barátnőjét várta, aki késett. Kihallgatása után kiderült, alibije tényleg igaz – írja a Magyar Idők.

A merénylőt még keresik.

A merénylőt még keresik.

Azt a kerékpárost azonban még mindig keresik, aki a robbantás előtt elhaladt a Teréz körúti helyszínen, a járdán.

Hirdetés
Őt szintén tanúként akarják kihallgatni. A merénylőre ránézett, mikor elment mellette, ezért nem zárható ki, hogy pontosan látta a keresett férfi arcát.

Ugyancsak tanúként szeretnék kihallgatni azt a férfit, aki a merénylet estéjén a Dob utca 63. alatti Queen’s Court Hotel & Residence-ben szobafoglalásról érdeklődött, aztán a hotellel szemben a Dob utca 60. alatt lévő Rebo Bár szórakozóhelyen járt.

Hirdetés
A világos alapszínű sportcipőt, zöld színű rövidnadrágot, terepmintás pólót és piros, kapucnis kabátot viselő tanúnak majdnem nekiment a merénylő, ekkor néhány tíz centiről egymás arcába néztek. A tanú a Dob utcán keresztül a Kertész utca irányába ment tovább.

A merénylő fejére az országos rendőrfőkapitány által kitűzött 10 millió forintos nyomravezetői díjnak köszönhetően tegnapig már 912 bejelentés érkezett a rendőrségre. A bejelentők személyét bizalmasan kezelik. Az eddig ellenőrzött információk még nem hoztak döntő áttörést a nyomozásban.

Hirdetés
A nyomravezetői díjat viszont egyelőre nem emelik.

Forrás: faktor.hu

2016. október 16. (vasárnap), 17:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43
Hirdetés

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:34

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást Megmozdult a föld Csongrád...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:05

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Meghalt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? 82 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas,...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 14:47

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében kis angyalka!

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében kis angyalka!

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében, kis angyalka! ?️Mindenegyben Blog – 2025. június 7....

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 12:21

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Sári József, a magyar kortárs zene mestere – 91 éves volt a Kossuth-díjas zeneszerző ? Gyászol a magyar zenei...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:29

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? Nem sokkal 83. születésnapja előtt elhunyt Dráfi...

Hirdetés
Hirdetés