Megbénul a Dunántúl, nem lesz net, áram, telefon – nagyon fontos hivatalos infók!

Hirdetés
Megbénul a Dunántúl, nem lesz net, áram, telefon – nagyon fontos hivatalos infók!
Hirdetés
Túlméretes szállítmány halad vasárnaptól csütörtökig négy éjszakán át a gönyűi kikötőből Pétfürdőre. Útvonalán szünetel az áram-, a telefon- a kábeltelevízió- és az internet-szolgáltatás.

/Egyedülálló hosszúságú, hat túlsúlyos és túlméretes szállítmányú kamionból és kísérő autókból álló konvoj halad rendőri felvezetéssel a gönyűi kikötőből Pétfürdőre a 81\-es úton vasárnaptól csütörtökig, éjszakánként \- tájékoztatta a Bau\-Trans Kft\./

Hirdetés
az MTI-t.

A SZÁLLÍTMÁNY ÚTJÁT AZ ÖNKORMÁNYZATOKKAL IS ENGEDÉLYEZTETNI KELLETT, MIVEL AZ ÉRINTETT TELEPÜLÉSEKEN HAT-NYOLC ÓRÁN KERESZTÜL SZÜNETEL MAJD AZ ÁRAM-, VALAMINT A TELEVÍZIÓ-, A TELEFON- ÉS AZ INTERNETSZOLGÁLTATÁS.
Hirdetés
.

A cég közleménye szerint a konvoj nagyjából 200 méter hosszú, 7 méter széles és 7 méter magas. Tavaly egy 8,5 méter magas szállítmányt juttattak célba - emlékeztettek.

Túlméretes szállítmány (illusztráció)

TÚLMÉRETES SZÁLLÍTMÁNY (ILLUSZTRÁCIÓ)

A péti Nitrogénművek új üzeméhez szállítanak berendezéseket, egyebek mellett abszorpciós tornyokat, hűtőkondenzátort és előmelegítőt. A mintegy 100 kilométeres utat négy éjszaka alatt teszik meg. Vasárnap este tizenegy óra után indul a konvoj, Gönyűn kilenc órától kikapcsolják az áramot, valamint a televízió-, a telefon- és az internetszolgáltatást.

Hirdetés

A konvoj útját idén is négy hónapos előkészítő munka előzte meg. Többször bejárták az útvonalat, amelyen statikai és talajmechanikai méréseket végeztettek - írták. A szállítmány áthaladásának idejére hétszer hétméteres űrszelvényben mindent el kell távolítani, lebontják, majd visszaépítik a jelző- és hirdetőtáblákat, valamint a hétméteresnél alacsonyabban futó felsővezetékeket. A fák gallyait szükség szerint levágják, az érintett szakaszokra pedig teljes útzárt rendelnek el.

Hirdetés
A konvoj két, villamosított vasúti átkelőn is keresztülhalad. Nagyszentjánosnál a Bécs-Budapest, a 7204-es úton

AZ INOTA-NÁDASDLADÁNY VASÚTVONALAT KERESZTEZI. AZ ÁTHALADÁS ELŐTT NÉGY ÓRÁVAL ÉS UTÁNA MÉG NÉGY ÓRÁIG VÁGÁNYZÁR LESZ ÉRVÉNYBEN,.

mivel a teljes vasúti felsővezetéket lebontják.

A konvoj Gönyűn, Nagyszentjánoson, Banán, Bábolnán, Nagyigmándon, Móron, Székesfehérváron, Iszkaszentgyörgyön, Csóron, Nádasdladányban,Ősin, Berhidán és Pétfürdőn halad keresztül - olvasható a közleményben.

 
 
 

Forrás: vehir.hu

2016. április 09. (szombat), 17:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 09:41
Hirdetés

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk.Most...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 05:56

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia Ausztriában: meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt?...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 09:30

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Viharos szél, záporok és köd is érkezik – figyelmeztetést adott ki a HungaroMet! ?️⚡?️Péntek délelőttre szöveges...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Hirdetés
Hirdetés