Megcsalta és elhagyta a férje! A nő ekkor olyat tett, ami téged is el fog gondolkodtatni!

Hirdetés
Megcsalta és elhagyta a férje! A nő ekkor olyat tett, ami téged is el fog gondolkodtatni!
Hirdetés

Az itt olvasható szavakat egy elhagyott, megalázott édesanya írta, aki azonban nem hagyta, hogy padlóra küldjék.

/“Van egy csodás lányom, és nemrég behívott a főnököm, hogy előléptet, így már jóval több pénzt keresek, mint a volt férjem\./

Hirdetés
Ő azt gondolta, hogy a válással tönkretesz, mert nem sejtette, hogy mire vagyok képes magamért és a gyerekemért. Őt azóta kirúgták az állásából, az anyjánál kénytelen élni.

 
[ad1]

Egyedülálló anya vagyok, senkitől sem kapok segítséget. Kirakott abból a házból, amit együtt vettünk, nem használhatom a kocsit, amit együtt vettünk, és mikor ránézek a lányomra, eszembe jut, hogy az apja nem érdemli meg őt.

Hirdetés

A válás után új városba költöztem, ahol jó állást kaptam. 10 órát vagyok távol, de mikor hazamegyek, marad időm játszani a kislányommal, kényelmesen lefektetem, még mesét is olvasok.

Reggel fáradtan ébredek, de a buszmegállóban már tele vagyok energiával, mert tudom, hogy azért dolgozom, hogy a lányomnak és nekem jó legyen. Még csak 9 hónapos, a múlt héten már kezdett lépegetni. Amíg én dolgozom, édesanyám vigyáz az unokájára.

Hirdetés

Igen, az életem nehéz, de élek, és nem adom fel a harcot. A tündéremért mindent megteszek. A hónap végén nem marad nagyon sok pénz, miután kifizetem a számlákat, de nincs tartozásom, köszönjük, megvagyunk. Sosem fogom feladni! Ő elvette az otthonom, az autót, a biztonságérzetem, sőt, szinte mindenem. De ő elbukott, én meg erősebb vagyok, mint valaha.”

Forrás: szupertanacsok.blog.hu

2016. szeptember 08. (csütörtök), 18:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 18:53
Hirdetés

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedéséről

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedéséről

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedésérőlA Fidesz nehezen alkalmazkodik az új...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 18:45

6 csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 JÚLIUS VÉGÉN! ?✨ ???? ? ?????́???́??́?????́?!

6 csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 JÚLIUS VÉGÉN! ?✨ ???? ? ?????́???́??́?????́?!

KOSJúlius végén a pénzügyeid fordulóponthoz érnek, és most végre megérezheted a kemény munkád gyümölcsét. Egy váratlan...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 15:55

Bárkinél lapulhat otthon egymilliót érő papír 200 forintost: mutatjuk mit kell figyelni

Bárkinél lapulhat otthon egymilliót érő papír 200 forintost: mutatjuk mit kell figyelni

Milliós kincs lapulhat a fiókban? Így néz ki a különösen értékes papír 200 forintosElső pillantásra ugyanolyan, mint a...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 14:37

Az NKA-botrány miatt foglalta le a Fidesz szervereit az ügyészség.

Az NKA-botrány miatt foglalta le a Fidesz szervereit az ügyészség.

Váratlan fordulat: nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereinélElőzetes figyelmeztetés nélkül érkeztekAz ügyészség...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 13:31

Rajtaütöttek a Fideszen:nyomozók csaptak le a szerverekre

Rajtaütöttek a Fideszen:nyomozók csaptak le a szerverekre

Váratlan fordulat: nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereinélElőzetes figyelmeztetés nélkül érkeztekAz ügyészség...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 12:17

Politikai fordulat !Orbán Viktor rendkívüli bejelentéssel készül Erre kevesen számítottak.

Politikai fordulat !Orbán Viktor rendkívüli bejelentéssel készül Erre kevesen számítottak.

Politikai fordulat jöhet: Orbán Viktor az új frakcióvezető oldalán áll a nyilvánosság eléRendkívüli sajtótájékoztatót...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 10:43

FRISS: Kiderült, Orbánéktól kapott hatalmas pénzt Polgár Judit alapítványi cége

FRISS: Kiderült, Orbánéktól kapott hatalmas pénzt Polgár Judit alapítványi cége

Közel 700 millió forint érkezett három részletbenKiderült, hogy az Orbán-kormány az előző ciklusban közel 700 millió...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 10:21

Forsthoffer Ágnes kőkemény lépést tett: „Határozottan elutasítom” – ezt a döntést hozta meg

Forsthoffer Ágnes kőkemény lépést tett: „Határozottan elutasítom” – ezt a döntést hozta meg

Etikai vizsgálat után három hónapra kitiltották a politikai influenszertForsthoffer Ágnes arról számolt be, hogy egy...

Hirdetés
Hirdetés