Megdöbbentő dolgok derültek ki Merkelről! Ezt mindenkinek tudnia kell!

Hirdetés
Megdöbbentő dolgok derültek ki Merkelről! Ezt mindenkinek tudnia kell!
Hirdetés

1. Tényleg szeretett KISZ-es lenni?

Igen. Mármint FDJ-os (efdéjot), mert az NDK-ban így hívták a kommunista ifjúsági szövetséget. Egy interjúban azt mondta: jól érezte magát az FDJ-ban. /Számára ez annyit jelentett, hogy a munkahelyén szemináriumokat tartottak és beszélgettek a többi fiatal kutatóval, de ennek nagyon kevés köze volt a rendszerhez és az ideológiához\./

Hirdetés
Az egész 70 százalékban opportunizmus, megalkuvás volt a rendszerrel. Merkel nem volt tagja a Német Szocialista Egységpártnak (SED), pedig az NDK-ban jóval nagyobb volt a párttagok aránya, mint Magyarországon.
Hirdetés
A kancellár úgy emlékezett hogy az FDJ-ban kultúros volt, mások szerint viszont agitpropos. A múltjában vájkálók szerint Merkel sok mindent nem mondott el erről az időszakról, de a kancellár azt mondta: azért nem, mert nem kérdezték. Tagja volt például a szakszervezetnek is, mint abban az időben annyian, hiszen így lehetett menni nyaralni az üdülőkbe.

2. Tényleg nem is Merkelnek hívják?

Tényleg nem. Eredeti neve Angela Dorothea Kasner. A Merkel nevet első férjéről kapta. Ritka, de ő ezt a válás után is megtartotta, és később ezzel lett világhírű.

Hirdetés
Merkel a lipcsei Karl-Marx Egyetem fizika szakos hallgatójaként ismerkedett meg 1974-ben Ulrich Merkellel, aki szintén fizikát tanult. Később együtt dolgoztak az akadémiai kutatóintézetben. 1977-ben összeházasodtak. Templomi esküvőt tartottak, elvégre Angela egy evangélikus lelkész lánya. Kapcsolatuk 1981-re megromlott. Ulrich Merkel ezt később úgy mesélte, hogy számára teljesen váratlanul Angela egy nap összepakolt és elköltözött a lakásból.
Hirdetés
Egy év múlva békésen elváltak. Merkel 1998-ban Joachim Sauerrel, a Humboldt Egyetem professzorával házasodott össze. Gyermekük nincsen.

3. Tényleg inkább a szaunába ment, amikor leomlott a berlini fal?

Igen. Ahogy Merkel később elmesélte, a berlini fal leomlásának napján ő is hallotta Günther Schabowski bejelentését arról, hogy a keletnémetek is utazhatnak nyugatra. Felhívta anyját, majd mivel csütörtök volt, és a barátnőjével minden csütörtökön szaunába mentek, hát akkor is elmentek szaunába.

Hirdetés
Amikor késő este hazafelé tartott, már nagyon sok ember tolongott az utcán. A tömeggel együtt ő is átment  Nyugat-Berlinbe,  ahol megivott egy sört. Későn ért haza, keveset aludt, de másnap kötelességtudó módon bement dolgozni reggel nyolcra az akadémiai kutatóintézetbe.

4. Tényleg egy rombuszt is elneveztek róla?

Igen. Merkel jellegzetes kéztartását Merkel-rombusznak is nevezik. Azért alakult ki, mert a beszédek közben kellett valamit csinálni a kezével.

Hirdetés
    Azóta ez a védjegyévé vált.  A két keze által alkotott szimmetrikus forma nyugodtságot, megfontoltságot sugároz. Sokak szerint praktikus is, mert jó tartást kölcsönöz a testnek. A 2013-as választási kampányban elég volt csak Merkel kezét a plakátokra tenni (a jellegzetes kéztartást a választókat ábrázoló képekből, mozaikszerűen rakták ki), de az ellenzék emiatt személyi kultusszal vádolta a kereszténydemokratákat.
Hirdetés

5. Tényleg fél a kutyáktól?

Tényleg fél. 1995-ben biciklizett, amikor a szomszéd vadászkutyája megtámadta és megharapta a bokáját. Putyin valószínűleg tudta, hogy Merkel fél a kutyáktól, mégis kétszer is kellemetlen helyzetbe hozta ezzel a kancellárt. Merkel kancellárrá választása után 2006-ban bemutatkozó látogatásra ment Putyinhoz. Az orosz elnök egy plüsskutyát adott ajándékba, és mosolyogva nézte, ahogy Merkel külpolitikai tanácsadója feltűnés nélkül gyorsan kiveszi a kancellár kezéből a nem éppen kedves ajándékot.

forrás: index.hu

2016. november 19. (szombat), 18:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45
Hirdetés

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Hirdetés
Hirdetés