Megdöbbentő fordulat, megnyitják a kapukat a migránsok előtt!

Hirdetés
Megdöbbentő fordulat, megnyitják a kapukat a migránsok előtt!
Hirdetés

Az Európai Unió áttelepítési programja keretében Svájc először fogad be szíriai menedék-kérőket Görögországból.

/A svájci SDA hírügynökség jelentése szerint az első 30 szíriai menekült többsége a régóta dúló összetűzések miatt hagyta el hazáját\./
Hirdetés

 

A svájci kormány 2015 tavaszán vállalta, hogy a szíriai háborús területekről 3 ezer embert befogad, az év őszén pedig arról döntött, hogy önkéntesen csatlakozik ahhoz az EU-programhoz, amely keretében az Olaszországban és Görögországban várakozó menekülteket szétosztják a többi európai ország között.

Hirdetés
 Az e program keretében érkező 1,500 menedékkérő a vállalt 3 ezer fős létszámnak a felét képviseli. Olaszországból 900, Görögországból pedig 600 menedék-kérőt fogadnak be.

A svájci Migrációs Államtitkárság (SEM) most bejelentette, hogy kész a szíriaiak első csoportját áttelepíteni. Ez ideig 460 ember kérelmét fogadták el, közölte a SEM sajtófőnöke, Giery Cavelty.

 

A sajtófőnök szerint 120 fő már megérkezett Svájcba, akiket a következő hetekben-hónapokban a többiek is követik majd. Érkezésük után át kell esniük az általánosan alkalmazott menedék-kérelmi eljáráson.

A menedék-kérők érkezését késleltette, hogy az EU megtagadta az át-költöztetési költségek kifizetését, mondta Girey Cavelty.

Hirdetés
Ezeket a költségeket így Svájc viseli.

 
forrás: figyelo.hu

2016. október 06. (csütörtök), 10:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14
Hirdetés

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:34

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást Megmozdult a föld Csongrád...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:05

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Meghalt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? 82 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas,...

Hirdetés
Hirdetés