Megdöbbentő vallomást tett a lipcsei pap! Elképzelni sem tudjuk, mit művelnek a muszlim migránsok!

Hirdetés
Megdöbbentő vallomást tett a lipcsei pap! Elképzelni sem tudjuk, mit művelnek a muszlim migránsok!
Hirdetés

Megdöbbentő interjút adott egy lipcsei pap a Deutschlandradio Kultur rádióban.

Andreas Knapp, 58 éves lipcsei katolikus pap közel-keleti muszlim és keresztény gyermekekkel foglalkozik. /Rengeteg nehéz sorsú gyermeket támogat a tanulásban\./

Hirdetés
Egy vasárnapi interjúban azonban arról beszélt, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak a keresztény gyermekek, mivel a bevándorlók folyamatosan zaklatják, terrorizálják őket – írja a Breitbart.

Knapp elmesélte, hogy az egyik keresztény gyereknek azért kellett otthagynia az iskolát, mert a muszlim fiatalok folyamatosan zaklatták – például azzal, hogy disznóhúst evett.

Hirdetés
Egy másik, 13 éves gyermek is hasonlókat élt ált egy szászországi menekülttáborban. A fiú elmondta Knapp atyának, hogy a muszlim gyermekek egyáltalán nem tisztelik a keresztényeket, sőt, sokszor gyűlölködve beszélnek róluk. Gyakran előfordul az is, hogy a muszlimok nem játszanak együtt a keresztény gyerekekkel.

A lipcsei pap szerint a fiatal muszlimok azért ilyen megvetőek társaikkal szemben, mert úgy gondolják, a keresztények együttműködnek a nyugati kormányokkal, ráadásul a nyugati országokban még rengeteg a keresztény is.

Hirdetés

forrás: 888.hu

2016. november 29. (kedd), 17:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 19:51
Hirdetés

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktumJelentős változás jöhet a szlovén–magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 18:45

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Magyar Péter új törvénye nagyon kemény lesz: börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudikMagyar Péter újabb frontot...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 17:40

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el  az MBH Bankot• Az MBH Bank a NER egyik legfontosabb pénzügyi...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 15:24

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István sokkolta az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adjaKapitány...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:06

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:05

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 13:45

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Terjék IstvánÉletének 67. esztendejében elhunyt Terjék István, a hatszoros magyar bajnok, válogatott...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:54

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikatBalatincz Péter...

Hirdetés
Hirdetés