Meghalt a feleségem ,szülés közben hunyt el !
Zoli felesége szülés közben hunyt el. Egy évvel később, miközben a fiával sétált a parkban, hirtelen meglátta őt – élve!
Zoli szinte ledermedt. A szíve őrült tempóban vert, és a gondolatai száguldottak. Hogyan lehet ez? /Dóra meghalt\./
De most ott állt előtte. Élve. Ugyanazzal a ragyogó mosollyal, amit annyira szeretett. A haja a vállára omlott, szemeiben ugyanaz a melegség csillogott, mint régen.
Lassan, szinte ösztönösen lépett közelebb. A lány is észrevette őt, és egy pillanatra megmerevedett.
– Dóra… te élsz? – hangja remegett.
A lány arca elkomorult. Nem válaszolt azonnal. Zoli keze fehérre szorította a babakocsi fogantyúját. Marcell közben mocorgott, álmosan nyöszörgött.
A lány végül megszólalt:
– Zoli… én… nem tudom, mit mondjak… – hangja bizonytalan volt.
– Hogyan lehetséges ez? – suttogta Zoli. – Azt hittem… mindenki azt hitte, hogy meghaltál!
Dóra lehajtotta a fejét, és egy mély lélegzetet vett. Látszott rajta, hogy küzd a szavakkal.
– Ez egy hosszú történet… Nem tudok mindent elmondani itt, most.
– Nem akartad? – Zoli hangjában fájdalom és értetlenség keveredett. – Eltűntél! Hagytál minket! Marcell… Marcell nem is emlékszik rád!
Dóra arcán könnyek jelentek meg. Láthatóan küzdött az érzelmeivel. Zoli ekkor észrevette, hogy nemcsak ő változott meg az elmúlt egy év alatt. Dóra is más lett. Fáradtnak tűnt, és mintha a tekintete is súlyos titkokat rejtett volna.
A csend feszülten ült közéjük. A park zaja halkan hullámzott körülöttük – gyerekek nevetése, madarak csicsergése, a szél zizegése a fák között.
– Kérlek… találkozzunk később – suttogta Dóra. – Magyarázatot érdemelsz.
Zoli még mindig nem tudta, hogy ez egy rémálom vagy egy csoda. De tudnia kellett az igazságot.
– Hol? – kérdezte végül halkan.
– Este, a régi helyünkön. A tóparton.
Dóra egy utolsó, fájdalmas pillantást vetett Marcellre, majd elfordult, és elsietett. Zoli a földbe gyökerezett lábbal nézett utána. A kezében lévő kávé kihűlt, de ő észre sem vette.
Aznap este, miután Marcell elaludt, Zoli elindult a tóhoz. A víz felszíne sötéten csillogott a lámpák fényében. A szíve a torkában dobogott. Vajon mit fog hallani? Valóban Dóra állt előtte ma délután? Vagy csak egy rémkép volt, amit a bánat és a hiány szült?
Alig pár perc telt el, amikor halk léptek hangzottak fel mögötte.
– Köszönöm, hogy eljöttél – mondta halkan.
Zoli karba font kézzel nézte őt.
– Mondj el mindent – kérte.
Dóra sóhajtott, és egy közeli padra ült. Zoli mellé ült, de nem nézett rá, csak a vizet figyelte.
– Nem haltam meg – kezdte a lány. – De majdnem. A szülés után komplikációk léptek fel. Az orvosok azt hitték, nincs esélyem. A családom… ők döntöttek helyettem. Úgy gondolták, ha meghalok, jobb, ha te elengedsz. Ezért úgy intézték, hogy… ne tudj rólam többé.
Zoli döbbenten nézett rá.
– Mit beszélsz? A családod… eltitkolta, hogy életben vagy?
Dóra bólintott, könnyei csillogtak a lámpák fényében.
– Nem volt választásom, Zoli. Nem voltam magamnál hetekig. Mikor magamhoz tértem, már késő volt. Elhitették veled, hogy meghaltam. Az orvosok is segítettek nekik, mert azt hitték, hogy így lesz a legjobb mindenkinek. Neked… és Marcellnek is.
Zoli felpattant. A kezei ökölbe szorultak.
– És miért nem jöttél vissza? Miért nem kerestél meg azonnal?
Dóra fájdalmasan elmosolyodott.
– Féltem. Nem tudtam, hogy fogadnál. És… volt egy másik ok is.
Zoli felvonta a szemöldökét.
– Mi az?
Dóra megint mély levegőt vett.
– Egy betegség. A szervezetem nem épült fel teljesen.
Zoli lesütötte a szemét. A harag és a fájdalom kavarogtak benne.
– De most mégis itt vagy – mondta halkan.
Dóra bólintott.
– Igen. Most már elég erős vagyok. És tudom, hogy el kellett mondanom neked az igazságot. Nem kérem, hogy megbocsáss. Csak azt akartam, hogy tudd.
Hosszú csend telepedett közéjük. A szél lágyan fújta Dóra haját, a tó vizén apró hullámok táncoltak. Zoli végül felsóhajtott, és lassan leült mellé.
– Nem tudom, mit érzek most. Dühös vagyok, csalódott… de mégis… megkönnyebbült is.
Dóra halványan elmosolyodott.
– Ez rendben van. Nem várok semmit, Zoli.
Zoli a vízre nézett, majd lassan Dóra kezére tette a sajátját. A múlt nem tűnt el egyik pillanatról a másikra. De most már tudta az igazságot.
És talán, csak talán… egyszer majd újra elkezdhetik.
2025. március 11. (kedd), 09:15
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
