Meghalt a fiam a felesége miatt , ezt jól tudom mégsem beszélhetek

Hirdetés
Meghalt a fiam a felesége miatt , ezt jól tudom mégsem beszélhetek
Hirdetés

Sosem fogom megbocsátani, mégsem üvölthetem bele a világba, hogy bűnös.

Az én fiam éppen most lenne ötvenéves. És már három éve nincs közöttünk! Egyszerűen feldolgozhatatlan, hogy elvesztettem a gyerekemet. Bárcsak egy anya se tudná meg, milyen eltemetni a saját gyerekét!

/Nem tudok felejteni, és nem tudok megbocsátani\./

Hirdetés
A menyemnek, akivel úgy bántam, mint a saját lányommal. Sosem beszéltem ellene, pedig a kezdetektől fogva láttam, hogy rossz hatással van a fiamra.
Hirdetés
Örökké hajszolta. Neki sosem volt elég semmi, hiába gürcölt az én Karikám éjjel és nappal. Nagyobb lakást akart, kocsit akart, nyaralót akart, szép ruhákat, külföldi nyaralást. Miközben ő csak a házasságuk legelején dolgozott, aztán szülte sorban a gyerekeket. Pedig Kari nem akart, csak egyet, mégis három lett – hogy a menyemnek ne kelljen visszamennie az állásába.
Hirdetés

Ült a tutiban, és fejte, simfölte a fiamat. Ha úgy érezte, az elég sem elég, cirkuszolt. Nem tudtam úgy menni hozzájuk, hogy ne állt volna a bál valamiért. Hibás vagyok én is: miért neveltem ilyen rendes, becsületes emberré a fiamat?! Lett volna mihaszna, csirkefogó, akkor ma is élne. De a lelkiismerete nem hagyta, hogy elhagyja ezt a nőt, pedig kapott volna jobb asszonyt maga mellé, annyi szent! De ő kitartott a választása mellett. És hajtott, és nem pihent soha, és hallgatta otthon az állandó sirámot, és rá is ment az egészsége.

Hirdetés
A rák vitte el.

A menyem persze azóta is zokog, játssza a szomorú özvegyet, akinek a fiam volt a mindene... De becsülte volna meg jobban, amíg velünk volt! Nekem már nem maradt senkim, csak az unokák. Ezért nem szakítottam meg a kapcsolatot a menyemmel. Támogatom is, amennyire a kis nyugdíjamból telik, nyaraltatom a gyerekeket itt nálam, a jó levegőn. És bár látszólag béke van, a szívem mélyén sosem fogok tudni megbocsátani ennek a gonosz és lelketlen nőnek!

2019. október 14. (hétfő), 10:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 20:43
Hirdetés

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Munkagépnek ütközött egy autó az M3-ason: a kórházban meghalt a sofőrHalálos baleset történt 2026. október 17-én,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 19:45

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyász a magyar színházi életben: 69 éves korában elhunyt Kuna Károly, a népszerű színművész69 éves korában elhunyt Kuna...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 18:44

Forsthoffer Ágnes felmosta a padlót Németh Balázzsal, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Forsthoffer Ágnes felmosta a padlót Németh Balázzsal, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Forsthoffer Ágnes visszaszólt Németh Balázsnak: szerinte levágták a parlamenti videó végétForsthoffer Ágnes október...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 14:13

Eljárás indítottak Forsthoffer Ágnes ellen a Fideszesek!

Eljárás indítottak Forsthoffer Ágnes ellen a Fideszesek!

Hidvéghi eljárást kezdeményezett Forsthoffer vagyonnyilatkozata miatt – a Mentelmi Bizottság dönthetHidvéghi Balázs...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 13:10

Orbán Viktor édesanyja csúnyán elszólta magát, miközben a letartóztatott politikusok miatt ment imádkozni!

Orbán Viktor édesanyja csúnyán elszólta magát, miközben a letartóztatott politikusok miatt ment imádkozni!

Orbán Viktor édesanyját a fia esetleges fogságáról kérdezték a KDNP imaóráján – így válaszoltSípos Erzsébet, Orbán...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 12:20

Óriási a baj !Tarjányi súlyos veszélyre figyelmeztette a kormányt Ukrajna miatt – Erre senki nem gondolt.

Óriási a baj !Tarjányi súlyos veszélyre figyelmeztette a kormányt Ukrajna miatt – Erre senki nem gondolt.

Tarjányi Péter figyelmeztetése: Magyarországot is érintheti, ha a tűzszünet után válságba kerül UkrajnaMagyarországot...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 11:21

Most jött a szomorú hír a 78 éves Zalatnay Saroltáról A cikk kommentben

Most jött a szomorú hír a 78 éves Zalatnay Saroltáról A cikk kommentben

Zalatnay Sarolta költözni készül: 116 ezer forintos nyugdíjból nem tudja fenntartani tárnoki otthonátZalatnay Sarolta...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 10:37

Hajnalban érkezett a megrendítő hír Emeséről!

Hajnalban érkezett a megrendítő hír Emeséről!

Aggasztó fordulat Sáfrány Emese állapotában: a kórházból távozott, de ismét infúzióra szorultSáfrány Emese egyiptomi...

Hirdetés
Hirdetés