Meghalt az X-Faktor énekese

Hirdetés
Meghalt az X-Faktor énekese
Hirdetés

23 éves korában súlyos betegségben elhunyt a vajdasági származású Karapándzsity Kristóf, aki még a 2013-as magyar X-Faktorban indult

Halálának hírét a Szabad Magyar Szó közölte, hozzátéve, hogy Kanizsa és környéke teljes gyászba borult, az elmúlt hetekben mindenki érte imádkozott.

/Kristóf búcsúztatása december 23\-án, 14 órakor lesz a magyarkanizsai Városi temetőben, de hamarosan egy koncert keretén belül is meg fognak rá emlékezni\./

Hirdetés

A vajdasági fiú annak idején nagyon meghatotta Tóth Gabit és Alföldi Róbertet az első tévés szereplésén (bár a döntőbe nem sikerült bejutnia), utóbbi egy hosszú Facebook-bejegyzésben meg is emlékezett róla.

Hirdetés

 

Emlékszem Rá, hogy mennyire szorongott, mennyire félt, mennyire élete legnagyobb pillanata volt - el sem hitte - , mikor ez a félénk, manószerű, szinte kamasz megjelent az X-Faktor válogatóján.

Aztán énekelt…

És mindannyian, ott a nagy pulpitusnál, csak néztük, és hallgattuk, és nagyon szerettük.

Olyan emberséget, tehetséget, különlegességet, életszeretetet sugárzott magából, hogy soha nem fogom elfelejteni.

Hirdetés
Már csak azért sem, mert ez szöges ellentétben volt azzal, amit amúgy sugárzott magából. A szorongást, a kishitűséget, a keserűséget és valami nagy szomorúságot.

Csodás kis lény volt.

Aztán nem jutott a döntőbe, de akkor is megmaradt, mint minden igazi tehetség.

A rá következő évben is kerestük, de nem jött többet.

Pár napja  felhívott, hogy baj van, nagyon beteg, és minden segítségre szükség van.

Mondtam, küldje azonnal az adatokat.

Nem küldte.

Tegnap küldött egy sms-t, hogy Kristóf meghalt.

Hirdetés

Tudom, hogy pillanatokon belül Karácsony….de a halál az sosem jön jókor. Főleg nem ennyire fiatalon. Á, de mondom, hogy a halál soha nem jön jókor….

De mégis: tudjuk, hogy volt ez a kis lény, aki bár nem hitt benne, mégis nyomot hagyott bennünk, akik találkoztak vele.

Nyugodjon békében!

Karapándzsity Kristóf – nyugodj békében!

 

2017. december 23. (szombat), 16:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 19:42
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély gyász: meghalt Hetey László Meghalt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 17:40

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

 Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 16:42

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

Drámába fulladt autózás a mezőn: egy 8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben  Mezőn drifteltek a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 07:15

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szandi szívhez szóló vallomással köszöntötte férjét: „Ő a legjobb pasi a világon!” ❤️?Szandi a napokban közösségi...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 05:51

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Őrizetben a megölt csecsemő anyja, új történettel állt előÚjabb fordulatot vett a Tolna vármegyében történt tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 19:05

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jöhet a 14. havi nyugdíj!  A kormány ismét egy komoly, az idősebb korosztályt érintő döntés...

Hirdetés
Hirdetés