Meghalt Burai Csaba

Hirdetés
Meghalt Burai Csaba
Hirdetés

Felemészti a gyász a magyar énekest, teljesen váratlanul meghalt az öccse

 .

A Sztárban Sztár korábbi versenyzője szívszorító szavakkal búcsúzik imádott öccsétől, aki teljesen váratlanul, 40 éves korában elhunyt. A népszerű énekes, Burai Krisztián a Borsnak beszélt először arról, hogyan próbálja feldolgozni a feldolgozhatatlant.

Burai Krisztián öccse teljesen váratlanul hunyt el, mindössze 40 évesen. Az énekes és a család értetlenül állnak a tragédia előtt, semmi előjele nem volt, Csabi nem volt beteg, mégis egyik reggel nem ébredt fel. A Sztárban Sztár korábbi versenyzője úgy érezte, teljesen megsemmisül, felemészti a gyász.

"Az élet egy teszt, és ha vége van, az egy újnak, egy jobbnak a kezdete" – így gondol Burai Krisztián unokatestvére halálára. /A népszerű énekes próbál pozitív maradni és hisz abban, hogy fognak még találkozni\./

Hirdetés

"Drága Öcsém! Veled együtt most meghalt egy részem! De tudom, hogy egy napon majd találkozunk, addig is most már TE vigyázz ránk! Úgy fájsz, olyan mértékben, hogy szinte már pont ez kelt bennem reményt, hogy egy másik világban, egy másik helyen majd örökké együtt leszünk! Nagyon, de nagyon szeretlek Csabim!"

– így búcsúzott hivatalos oldalán szerettétől Burai Krisztián.

Mint kiderült, a tragédia teljesen váratlanul történt.

Hirdetés

"Nem tudjuk mi történt, egyik reggel nem ébredt fel" – kezdte nagy sóhajjal lapunknak Burai Krisztián.

Előtte nyaralni voltak, hosszú buszutazás után értek haza, semmi baja nem volt, csak fáradt volt.

Hirdetés
Csabi csak 40 éves volt és megállt a szíve, az egész családot lesújtotta a halála. "Én is napokig úgy éreztem, hogy felemészt a gyász, a keserűség, a fájdalom mardosta a lelkemet. A feleségem szeretett volna segíteni, az ő ötlete volt, hogy írjak neki egy dalt, rögtön kettő is született a szívemből, az érzéseimből.
Hirdetés
"

Az énekes a két dal közül végül azt választotta öccsének, amelyik afrikai hangulatú, pozitív és ami nem a gyászról, a fájdalomról szól.

"Megkérdeztem Csabi szeretteit, mit szólnak ahhoz, ha így állítok emléket, és nem ellenezték, sőt. Spirituális beállítottságú vagyok, hiszek abban, hogy mindennek megvan az oka, annak is, hogy őt tovább engedték.

Hirdetés
Hiszek abban, hogy a halála nem volt értelmetlen és ő csak előre ment!"

Burai Krisztián mély fájdalommal, de a pozitivitás és a hit erejével próbálja feldolgozni az öccse elvesztését. A két dal, amelyet a fájdalom és szeretet ihletett, emléket állít Csabinak, akinek emléke így tovább él a zenében és a szívükben.

2024. október 12. (szombat), 12:07

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03
Hirdetés

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 06:18

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

Megrendítő gyászhír érkezett: elhunyt Siklós Csaba József, az Antall-kormány egykori közlekedési, hírközlési és vízügyi...

Hirdetés
Hirdetés