Meghalt Csejtei András

Hirdetés
Meghalt Csejtei András
Hirdetés

Meghalt dr. Csejtei András, a Markusovszky-kórház Onkoradiológiai Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa.

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Dr. /Csejtei András PhD, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Onkoradiológiai Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa életének 70\./

Hirdetés
évében hosszú betegség után elhunyt.

1978-ban summa cum laude minősítéssel szerzett diplomát szülővárosában, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. A későbbiekben többek között radiológiából, sugárterápiából, klinikai onkológiából szakvizsgázott, majd 1998-ban fizikusi képesítést szerzett.

Hirdetés
Anyanyelvi szinten beszélt angolul és németül.

Kezdetben Debrecenben, majd a nyíregyházi kórház Onkológiai Osztályán dolgozott. Szakmai tudását bővítve több alkalommal külföldi tanulmányutakon vett részt.

2000 márciusában családjával együtt Szombathelyre költözött, és a Markusovszky-kórház újonnan felépült és átadott Onkoradiológiai Osztályának vezetését vette át.

 dr. Csejtei AndrásForrás: VN-archív

2001 februárjától a megyei szakfelügyelő főorvosi teendőket is ellátta. 

A vidéki onkológiai ellátást országos szintűvé fejlesztette, illetve nagy szerepe volt a helyi molekulárpatológiai labor felépítésében.

Hirdetés

Kiváló előadóként, egyetemi oktatóként számos előadás keretében fejezte ki a tudomány és a szakma iránti szenvedélyét.

Munkája elismeréseként 2011-ben Markusovszky Lajos Díjat kapott, majd 2014-ben az „Év orvosa”, 2015-ben tudomány és oktatás kategóriában Prima Primissima díjban részesült.

Az utolsó években komoly egészségi problémákkal küzdve, feladatát töretlenül, magas szakmai színvonalon látta el 2022.

Hirdetés
december végéig. Ezt követően fél évig még tanácsadóként segítette az osztály munkáját.

Kollégái szakmai előmenetelét, fejlődését támogatta, ehhez minden lehetőséget biztosított.

Magas szintű műveltséggel, kivételes intellektuális képességekkel, jó humorérzékkel rendelkezett. Szerette a történelmet, a gasztronómiát, a különböző művészeteket, illetve utazásai során különböző kultúrák megismerésére törekedett. Ezek során szerzett tapasztalatait, élményeit szívesen megosztotta munkatársaival.

Hirdetés

A világ szépségei felé tanúsított érzékenységét, szeretetét egyik legnagyobb szenvedélye, a régiségek iránti érdeklődése tükrözte.

Nagy hangsúlyt fektetett az osztályon dolgozók közötti jó kapcsolat kialakítására csapatépítő tréningekkel, kirándulásokkal. Igyekezett minél több élményt ajándékozni kollégáinak.

Ahogy munkatársai, úgy betegei is – akik az ország minden területéről érkeztek – elismerték hatalmas szakmai tudását.

Hirdetés

Egy, a munkában és a magánéletben egyaránt rá jellemző gondolattal búcsúzunk: „A lázadás és az újra való törekvés nem korfüggő”.

Főorvos Úr emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük:

Onkoradiológiai Osztály munkatársai és a kórház menedzsmentje

2024. február 23. (péntek), 12:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:39
Hirdetés

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Radikális jogszabálytervezetek kerülnek a parlament eléMagyar Péter miniszterelnök újabb, politikailag rendkívül súlyos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:36

Rács mögött az NKA-ügy két ismert szereplője: Krucsainé Herter Anikó és Ughy Attila is érintett

Rács mögött az NKA-ügy két ismert szereplője: Krucsainé Herter Anikó és Ughy Attila is érintett

A vádhatóság szerint már nem csak politikai botrányról van szóAz NKA-ügy 2026. június 24-én újabb, minden korábbinál...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:35

Kiszivárgott az újabb Lavrov-hangfelvétel: Szijjártó Péter sorsát is megpecsételheti a beszélgetés

Kiszivárgott az újabb Lavrov-hangfelvétel: Szijjártó Péter sorsát is megpecsételheti a beszélgetés

Újabb kiszivárgott hangfelvétel került elő Szijjártó Péter és Szergej Lavrov kapcsolatárólÚjabb, korábban nem ismert...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:33

Orbán Anita diplomáciai földrengést indított: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – hazarendelte Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét és Csiszár Jenőt is

Orbán Anita diplomáciai földrengést indított: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – hazarendelte Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét és Csiszár Jenőt is

Diplomáciai földrengés indult el a KülügyminisztériumbanOrbán Anita külügyminiszter pénteki bejelentése után...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 08:15

Csodaszép volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lánya!Ilyen gyönyörű nőt még nem láttál!

Csodaszép volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lánya!Ilyen gyönyörű nőt még nem láttál!

Gyönyörű volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lányaRitka pillanatot láthattak a rajongók: Ganxsta Zolee megmutatta...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 07:42

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy lakókocsis kifőzdébe Siófokon sült keszeget enni, majd 10 perc múlva hatalmas ordibálásra lettünk figyelmesek. Csak annyit szeretnék, hogy minél többen tudjanak az esetről! Hol van már az a híres magyar vendégszeretet?

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy lakókocsis kifőzdébe Siófokon sült keszeget enni, majd 10 perc múlva hatalmas ordibálásra lettünk figyelmesek. Csak annyit szeretnék, hogy minél többen tudjanak az esetről! Hol van már az a híres magyar vendégszeretet?

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy siófoki lakókocsis kifőzdébe sült keszeget enni. Gondoltuk, eszünk egy jót,...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 06:18

Felfoghatatlan tragédia: autóbalesetben vesztette életét a fiatal magyar focista

Felfoghatatlan tragédia: autóbalesetben vesztette életét a fiatal magyar focista

A bükkábrányi tragédia részletei: kettétört életek a 3-as főútonFelfoghatatlan tragédia Bükkábrány közelébenÖt ember...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 06:02

Hadházy Ákos feljelentést tesz Orbán Győző és Mészáros Lőrinc ügyében

Hadházy Ákos feljelentést tesz Orbán Győző és Mészáros Lőrinc ügyében

Hadházy Ákos feljelentést tesz Orbán Győző és Mészáros Lőrinc ügyébenÚjabb súlyos ügy került a nyilvánosság elé 2026....

Hirdetés
Hirdetés