Meghalt Dinnyés József - Legyen könnyű Neked a föld

Hirdetés
Meghalt Dinnyés József - Legyen könnyű Neked a föld
Hirdetés

72 éves korában elhunyt a legendás magyar zeneszerző, előadóművész, „daltulajdonos”, énekes, gitáros Dinnyés József..

Halálhíréről a testvére, Dinnyés Ágnes számolt be a közösségi oldalon. /Posztjában ezt írja\: „Drága Jóska testvérem 2021\./

Hirdetés
március 15-én délután itt hagyott bennünket. Már az égi mezőkön dalol és Édesanyánkkal együtt vigyáz ránk”.

Dinnyés József még 1963-ban kezdett el énekelni, 1966-ban pedig alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak.

Hirdetés
1967-ben „Karrier” című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert, amellyel 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon.

Dinnyés József egyébként több mint 50 éve élt házasságban feleségével, s két lánya született. Nagypapai örömeit kilencszeresen élvezhette, időközben pedig dédnagypapa is lett. Dédunokája születéséről 2018-ban a Best magazinnak beszélt, amikor még csak úton volt a pici: „Visszatérve az unokákra, nyolc fiú és egy lány, kor szerint négy és féléves a legkisebb, a legnagyobb 22 éves.

Hirdetés
Ő nemrégiben nősült, s izgatottan figyelem, gömbölyödik-e már a felesége pocakja, nagyon várom már a dédunokát is” – mondta akkor a lapnak a legendás zenész.

2021. március 16. (kedd), 22:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46
Hirdetés

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Hirdetés
Hirdetés