Meghalt Jantyik Csaba

Hirdetés
Meghalt Jantyik Csaba
Hirdetés

Több mint húsz éven át volt a társulat tagja.

Meghalt Jantyik Csaba, a Budapesti Operettszínház művésze

/Hosszan tartó betegség után, 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, a Budapesti Operettszínház elismert művésze – jelentette be a színház a Facebook\-oldalán\./

Hirdetés
Az éjszaka folyamán elhunyt művészt a színház saját halottjának tekinti.

Jantyik Csaba 2001 óta volt a Budapesti Operettszínház tagja, és a fővárosi közönség először Trapp kapitány szerepében, A muzsika hangjában láthatta. Legutóbb a Jekyll és Hyde, a Hegedűs a háztetőn, valamint a Lili bárónő című előadásokban lépett fel.

Hirdetés

A Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán végzett, diplomáját 1984-ben szerezte meg. Horvai István és Kapás Dezső osztályába járt. Tizennégy évig dolgozott a debreceni Csokonai Színházban, ahol rendezett és tanított is. Széles repertoárjában szerepeltek musical- és operettszerepek, valamint Shakespeare-, Molière- és Schiller-főszerepek. Munkásságát a Debrecen Kultúrájáért díjjal is elismerték.

Hirdetés

Pályafutása során színpadra lépett többek között a Madách Színházban, az Ódry Színpadon és a Soproni Petőfi Színházban is. Rendezett a Spirit Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Szegedi Pinceszínházban és a Thália Színházban.

Jantyik Csaba képzőművészként is aktív volt, és 1991-ben a Kortárs Galéria Kortárs Művészeti Díjjal tüntette ki.

2024. május 18. (szombat), 06:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 19:18
Hirdetés

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Meghalt a kamionsofőr az M4-esen, daruval emelték ki a roncsot – újabb részletek a balesetrőlÚjabb megrázó részletek...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 18:15

Nagy Ervin 30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Ervin 30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Ervin  30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött  MINISZTERELNÖK...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 13:21

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusbanMár majdnem mindenki elhitte, hogy a tél végleg elköszönt, a Kékes...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 12:08

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Toma Anna, akit az ország nagy része egyszerűen csak Panni néniként ismert: ő volt Toma Andrásnak, az „utolsó...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 10:36

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Azon a napon, amikor a naptár március 19-ét mutat, valahol a világ egy kicsit csendesebben lélegzik, mintha maga is...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 08:04

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyjaMegrázó tragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 06:23

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 05:59

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösségMegrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Hirdetés
Hirdetés