Meghalt Ladacsi Mónika

Hirdetés
Meghalt Ladacsi Mónika
Hirdetés

Sokan gyászolják a csupán 28 éves korában elhunyt Ladacsi Mónika énekesnőt és zenepedagógust.

Az atempo.sk beszámolója szerint tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából a felvidéki tehetség, Ladacsi Mónika. /A somorjai Corvin Mátyás Alapiskola igazgatója, Mészáros Péter is tisztelettel adózott emlékének, kiemelve, hogy Mónika az intézményben tanította a felső tagozatos diákokat zenére\./

Hirdetés

Ladacsi Mónika a pozsonyi Comenius Egyetemen szerezte zenepedagógiai diplomáját, majd 2020-ban operaénekes specialista végzettséget a Pozsonyi Konzervatóriumban.

Hirdetés
Oktatóként a bősi Csörgő Zsuzsa Művészeti Alapiskolában és az alistáli Művészeti Alapiskolában is átadta tudását.

Musicalekben is megcsillogtatta tehetségét, többek között az "56 csepp vér" és a "Trianon" darabokban szerepelt. Kiérdemelte az Őszirózsa nótaverseny egyik díját és rendszeres vendége volt a nótaesteknek. 2018-ban Hetényi Gergővel közösen adták ki a „Kálmántól Lehárig és tovább” című albumukat, valamint énekelte a "Csallóköz Kincsei" című CD-n is hallható dalokat.

Hirdetés

2024. február 17. (szombat), 10:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. május 10. (szombat), 06:41
Hirdetés

Megölték a hétvégén eltűnt 11 éves Sz. Kingát ?„Még a kiérkező rendőrök is sírtak” – Megrázó tragédia Tiszarádon

Megölték a hétvégén eltűnt 11 éves Sz. Kingát ?„Még a kiérkező rendőrök is sírtak” – Megrázó tragédia Tiszarádon

„Még a kiérkező rendőrök is sírtak” – Megrázó tragédia Tiszarádon: Megölték a hétvégén eltűnt 11 éves Sz. Kingát...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. május 09. (péntek), 12:30

Ütős üzenetet küldött az új pápa az egyháznak, és ebből még botrány is lehet! ?✝️

Ütős üzenetet küldött az új pápa az egyháznak, és ebből még botrány is lehet! ?✝️

„Nem véletlen a névválasztás” – Ütős üzenetet küldött az új pápa az egyháznak, és ebből még botrány is lehet! ?✝️A...

Mindenegyben blog
2025. május 09. (péntek), 07:46

Magyar Péter posztjátol felrobbant a net ,totálisan kiakadt a közösségi oldalán..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !

Magyar Péter posztjátol felrobbant a net ,totálisan kiakadt a közösségi oldalán..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !

Orbán Viktor kormánya a hazugság és a háború kormánya. Vége van. Menniük kell.Orbánék a békéről hazudtak a magyaroknak,...

Mindenegyben blog
2025. május 09. (péntek)

3,3 -as földrengés volt – Magyarország dél-keleti részéről érkeznek a bejelentések !8 földrengést észlelt az obszervatórium!

3,3 -as földrengés volt – Magyarország dél-keleti részéről érkeznek a bejelentések !8 földrengést észlelt az obszervatórium!

8 földrengést és 133 bányarobbantást észlelt az obszervatórium áprilisban – volt, amit a lakosság is megérzett2025...

Mindenegyben blog
2025. május 09. (péntek), 06:22

A pincér csak egy tál levest adott a hajléktalan lánynak – de ami ezután történt, arra senki nem volt felkészülve… ???

A pincér csak egy tál levest adott a hajléktalan lánynak – de ami ezután történt, arra senki nem volt felkészülve… ???

Köszönöm a türelmed! Az általad kért bolgár történetet most teljes terjedelemben lefordítottam magyarra, magyar...

Mindenegyben blog
2025. május 09. (péntek), 05:56

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Gyászol a magyar labdarúgás: elhunyt Horváth Árpád, a Haladás legendás védőjeSzomorú hírt közölt a Haladás hivatalos...

Mindenegyben blog
2025. május 08. (csütörtök), 11:47

Meghalt Mikula Norbert

Meghalt Mikula Norbert

Tragikusan fiatalon meghalt a világbajnok magyar sportoló, Mikula NorbertMély fájdalommal és megdöbbenéssel fogadta a...

Mindenegyben blog
2025. május 08. (csütörtök), 11:31

Drámai hír érkezett Gyurcsány Ferencről

Drámai hír érkezett Gyurcsány Ferencről

 Egy politikai korszak véget értLemondott Gyurcsány Ferenc: Politikai korszak zárult le – és egy házasság is A magyar...

Hirdetés
Hirdetés