MEGHALT! Rádióadás közben kapta a drámai üzenetet Sebestyén Balázs!

Hirdetés
MEGHALT! Rádióadás közben kapta a drámai üzenetet Sebestyén Balázs!
Hirdetés

Sebestyén Balázs erős hitét anyai nagymamájától hozta, az asszony ugyanis szentül hitt istenben, és unokáját is rendszeresen elvitte a templomba. Nagyon szoros kapocs volt köztük, a műsorvezető mégsem tragédiaként élte meg szerette halálát - írja a Sorry! magazin.

/– Vártam, hogy megtörténjen, mert akkor már nagyon öreg volt, folyamatosan a kórházban feküdt, és fájt mindene\./

Hirdetés
Azt kívántam neki: "mamikám, most már nagyon jó volna, ha meg tudnál halni, mert ami veled történik, az már szenvedés! – emlékezik vissza Balázs, hozzátéve, imádott nagymamája végül a kórházban halt meg, ő pedig még az előző este is bement hozzá.

Így tudta csak elengedni

– Akkor már nem volt magánál, de tudtam, valami még ideköti, valahogy meg kéne érteti vele, hogy menjen nyugodtam – ezt azon az estén bele is suttogtam a fülébe – folytatta a műsorvezető, hozzátéve hogy elmondta nagyijának, hogy lejárt az ideje, és ők mindent meg fognak majd oldani, ne aggódjon, ő majd vigyázni fog a lányára, azaz az édesanyjára.

– Aztán másnap reggel ültem a rádióban, amikor jött az üzenet, hogy meghalt.

Hirdetés

Rögtön elindultam a kórházba, mindenkit kiküldtem a kórteremből, a bal oldalára fordítottam, és olyan buddhista mantrákat suttogtam a jobb fülébe, amikről tudtam, hogy a lélek hallja, egyenes úton jut el a „tiszta” földre. Ott ültem mellette, mantráztam neki. Nekem ez kellett ahhoz, hogy el tudjam őt engedni.

2022. augusztus 26. (péntek), 09:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 15:17
Hirdetés

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

Fontos bejelentés érkezett a nyugdíjasoknak: eldőlt, mi lesz a novemberi pluszpénzzelEltűnt a 24,3 milliárd forintos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 13:45

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Váratlanul Magyar Péter elé álltak: kemény követeléseket tettek le az asztalra-VIDEÓ A CIKK VÉGÉN A tanévnyitó végén...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 11:24

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Feszültség a szociális ágazatban: újabb tüntetés készül a kormány ellenNem kaptak konkrét választ a szakszervezetekA...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 08:30

Fordulat az ügyben: Kósa Lajos is célkeresztbe került!

Fordulat az ügyben: Kósa Lajos is célkeresztbe került!

Most robbant a hír: Kósa Lajost is meghallgatnák – előkerülhetnek a tíz évvel ezelőtti döntésekKósa Lajos neve is...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 07:44

Most robbant a hír: Magyar Péter leváltásáról beszélnek

Most robbant a hír: Magyar Péter leváltásáról beszélnek

Most robbant a hír: Magyar Péter leváltásáról beszélnek – komoly állítás érkezett a Tisza PártrólSzabó Bálint szerint...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 06:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a közösség: elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosaElhunyt a köztiszteletben álló...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 17:55

Most robbant a hír: A Tiszával is szembemennek a rendvédelmi dolgozók! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most robbant a hír: A Tiszával is szembemennek a rendvédelmi dolgozók! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Rendvédelmi botrány robbanhat: Tömeges betegállománnyal és felmondásokkal kényszeríthetik ki a béremeléstElfogyott a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 17:12

Kapitány Isván óriási bejelentése:Elindult a büntetőeljárás! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kapitány Isván óriási bejelentése:Elindult a büntetőeljárás! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most robbant a hír: Kapitány István lépett – már a rendőrség vizsgálja a százmilliárdos ügyeket!A belső vizsgálat után...

Hirdetés
Hirdetés