Meghaltak a rájuk omló pince alatt azok a Miskolci munkások, akikről beszélt a híradó délelőtt
Hirdetés
Hirdetés
Valószínűleg két ember életét vesztette, miután ráomlott egy pince az ott dolgozó munkásokra szerda reggel Miskolcon – tájékoztatta Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője az MTI-t.
/Egyelőre két ember került elő a romok alól, ők „láthatóan olyan sérüléseket szenvedtek, amelyek összeegyeztethetetlenek az élettel” – mondta\./
Hirdetés
A halál megállapítása azonban csak hivatalos eljárásban lehetséges, és a testeket még nem tudták kiszabadítani a beomlott pince romjai alól – tette hozzá.
Hirdetés
A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság korábban a police.hu oldalon azt közölte, hogy a pince három munkásra omlott rá; a férfiak felújítási munkálatokat végeztek a pincében, amikor a mennyezet beszakadt és maga alá temette őket.
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a területet lezárta – írták, hozzátéve, hogy „az életjelet nem adó” férfiak mentéséhez az omlásveszély miatt speciális intézkedésekre van szükség, amelyeket még szerveznek.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben – közölték.
Hirdetés
A baleset Miskolc miskolctapolcai, családi házas, üdülőiről ismert negyedében, a Selmeci utcában történt.
2022. szeptember 01. (csütörtök), 08:23
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Lekamerázták, hogyan gratulált Magyar Péternek az édesanyjaPéldátlan erőről beszélt Magyar PéterMagyar Péter első...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. május 21. (csütörtök), 12:57
Ezt nézd!Őrület, kivel fotózták le Magyar Péter legkisebb fiát, Mikit! Örök élmény lesz számára, az biztos! Íme a különleges kép! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.
Magyar Péter Rómában tárgyalt Giorgia MelonivalMagyar Péter csütörtökön Rómában tárgyalt Giorgia Meloni olasz...
Mindenegyben blog 2026. május 21. (csütörtök), 12:18
Radnai Márk OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..1 óra alatt 51 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>
Budai Gyula feljelentést tett Magyar Péter ellenBudai Gyula fideszes országgyűlési képviselő hűtlen kezelés és...
Mindenegyben blog 2026. május 21. (csütörtök), 07:52
Magyar Péter és Vitézy Dávid ebben a videóban megmutatta, milyen fantasztikus ételeket szolgálnak fel a lengyel vasúton! Ez nagyon nem a MÁV! Íme a videó! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.