Meglett Leventének is a 700 millió forint Meglepő, honnan jött az utolsó nagy összeg

Hirdetés
Meglett Leventének is a 700 millió forint Meglepő, honnan jött az utolsó nagy összeg
Hirdetés

A Mészáros-csoport megerősítette, hogy 120 milliót átutaltak, valamint adakozásra hívta fel Mészáros Lőrinc a nagyvállalkozókat, melynek eredményeként további 200 millió összejött./Az ATV Híradó megkeresésére a Mészáros\-csoport kommunikációs igazgatója, Dr\./

Hirdetés
Tóth Krisztina közölte, hogy a tegnapi napon elutalta 120 millió forintot, mellyel a szintén SMA-ban szenvedő Levente kezelését támogatják. 

„Egyben Mészáros Lőrinc Úr adakozásra hívta fel a nagyvállalkozókat.

Hirdetés
Ennek eredményeként információink szerint a V-Híd további 100 millió Ft-tal, illetve más magyar vállalkozások összesen további 80 millió Ft-tal járultak hozzá a Kisfiú gyógyulásához”- közölte a kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy mindennél fontosabbnak tartják azt a „példaértékű társadalmi összefogást”, melynek köszönhetően rövid időn belül két SMA-betegségben szenvedő gyermek „is esélyt kapott a teljes értékű életre”.
Hirdetés

Levente édesanyja a Facebook-oldalon tegnap este azt írta: 495 millió forint + 70.962 euró és 13 ezer font gyűlt össze. Így a Mészáros-csoport és a nagyvállalkozók utalásával összejött a 700 millió forint a kisfiú gyógyszerére.

2019. október 31. (csütörtök), 15:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 21:22
Hirdetés

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök)

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

A közönség soraiban potyogtak a könnyek, amikor vasárnap délután váratlanul félbeszakadt a Turay Ida Színház előadása:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 19:18

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Meghalt a kamionsofőr az M4-esen, daruval emelték ki a roncsot – újabb részletek a balesetrőlÚjabb megrázó részletek...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 18:15

Nagy Ervin 30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Ervin 30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Ervin  30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött  MINISZTERELNÖK...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 13:21

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusbanMár majdnem mindenki elhitte, hogy a tél végleg elköszönt, a Kékes...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 12:08

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Toma Anna, akit az ország nagy része egyszerűen csak Panni néniként ismert: ő volt Toma Andrásnak, az „utolsó...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 10:36

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Azon a napon, amikor a naptár március 19-ét mutat, valahol a világ egy kicsit csendesebben lélegzik, mintha maga is...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 08:04

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyjaMegrázó tragédia rázta meg a...

Hirdetés
Hirdetés