MEGRENDÍTŐ NYÍLT LEVÉLBEN ÜZENT A MAGYAR NYUGDÍJASOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A KORMÁNYNAK A MEGEMELNI TERVEZETT NYUGDÍJKORHATÁR MIATT! – KÉRJÜK OSSZÁTOK MEG EZT, HOGY MINÉL TÖBB EMBERHEZ ELJUTHASSON!

Hirdetés

MEGRENDÍTŐ NYÍLT LEVÉLBEN ÜZENT A MAGYAR NYUGDÍJASOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A KORMÁNYNAK A MEGEMELNI TERVEZETT NYUGDÍJKORHATÁR MIATT! – KÉRJÜK OSSZÁTOK MEG EZT, HOGY MINÉL TÖBB EMBERHEZ ELJUTHASSON!.

/Már mi is többször beszámoltunk róla, hogy a kormány nagy erőkkel készíti elő azt a törvényjavaslatot, mely szerint a nyugdíj korhatárt 70 vagy 72 évre emelnék meg\./

Hirdetés

Mindezt azzal indokolják, hogy ez az emberek és Magyarország jövőjét szolgálja majd.

Hirdetés
Sokat várnak ettől a korhatár emeléstől, ám úgy akarnak dönteni, hogy emberek ezreinek véleményét hagyják figyelmen kívül.
Hirdetés
Ez ellen emelte fel a szót és tiltakozik a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége és még sok ezer hamarosan a nyugdíjához közeledő jelenleg még aktívan dolgozó ember.

[adSulvo]

“Tisztelt Magyarország polgárai! Egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy a beleegyezésünk nélkül döntsenek sorsunkról! Ilyen egy demokratikus országban sem megengedett! Ezennel kérnék meg minden jóérzésű magyar embert, fogjunk össze és állítsuk meg a kormányt, hogy ezen ember és nyugdíjas ellenes törvényüket ellehetetlenítsük! Kedves facebookon jelenlévő nyugdíjas társaim! Kérjük osszátok meg ezt a bejegyzésünket, hogy minél több emberhez eljuthassék!” – Fogalmazott a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetségének elnöke.

Hirdetés

– Ha felelős magyar emberként egyetértetek a fentiekkel, akkor Kérjük osszátok meg ezt a bejegyzésünket, hogy minél több emberhez eljuthasson!

Forrás: http://www.anephangja.com

2018. december 05. (szerda), 22:11

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 21:54
Hirdetés

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő nyíltan bírálta Magyar Péter és a Tisza Párt politikáját Éles hangvételű felszólalással hívta fel magára a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 20:05

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

Bemutatjuk a Magyar Péter mögött álló vállalkozót: pezsgők, jachtok, dolce vita  Jachtok, pezsgő, vitorlák a...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 16:22

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

?️ 35 nap után véget ért a remény – Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában    Harmincöt napon át tartó...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:57

Meghalt Perger István

Meghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:55

Merghalt Perger István

Merghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:38

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély megrendüléssel érkezett a hír, hogy 48 éves korában váratlanul elhunyt Perger István, az Európai Bizottság...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 12:26

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Fertőszögi Pétert a legtöbben műkereskedőként és televíziós szakértőként ismerik, a magánéletéről azonban ritkán beszél...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 09:27

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

?️ Születésnapja után egy nappal halt meg a volt NB I-es kapus, Bodolai István Megrendítő hír érkezett Heves...

Hirdetés
Hirdetés