Megszólalt a pedofil ex-igazgató áldozata: "gyalázatos és szégyenteljes a kegyelmi döntés"

Hirdetés
Megszólalt a pedofil ex-igazgató áldozata:
Hirdetés

/Novák Katalin távozásának mély és jelentőségteljes üzenetet tulajdonít egy a bicskei gyermekotthon volt pedofil igazgatójának egyik sértettje, aki szerint ez az esemény egy reményteljes kezdete lehet valaminek, de fontos, hogy tettek is kövessék\./

Hirdetés
Pop Mert, aki az ATV Egyenes Beszéd című adásának vendége volt, elárulta, hogy számára megdöbbentő volt megtudni, hogy Balog Zoltán is érintett volt a kegyelmi döntésben.

Pop Mert 2002 és 2010 között élt a bicskei gyermekotthonban, ahol többek között őt is zaklatta a korábbi intézményvezető. Egy másik gyermek öngyilkossága után, 2016-ban, másnap felkereste a rendőrséget, hogy feljelentést tegyen.

Hirdetés

Beszélt arról is, hogy a nyolc év alatt nem kért segítséget, és amikor 2011 körül a zaklatások miatt vizsgálatok folytak, akkor sem állt elő azzal, hogy őt bántalmazták. Elmondása szerint sok időbe telt, mire önvizsgálattal feldolgozta a történteket. Pop Mert hozzátette, félt a társadalmi megbélyegzéstől és azt gondolta, nehezen tudná bebizonyítani a tiszteletnek örvendő igazgató ellen, hogy mi történt vele.

Hirdetés

Ilyenkor a szégyenérzet is elnémítja az embert, hiszen az áldozat azt gondolja, a cselekmény részeseként talán ő is akarta ezt - fogalmazott.

2024. február 13. (kedd), 22:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 07:51
Hirdetés

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

 Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetszA magyar egészségügyi rendszerben a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 06:51

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Búcsúzunk: Elhunyt dr. Szollár Zoltán, a dombóvári kórház egykori vezető főorvosa ?️Mély megrendüléssel érkezett a hír:...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 05:14

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 18:16

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Veszélyjelzés: zivatarok és kiadós eső várható több megyében a következő napokban! ?️?️A HungaroMet legfrissebb...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 16:14

Szívszorító!Itt a vége bejelentette Harsányi Levente!A hír igaz! Megszólalt Harsányi Levente:

Szívszorító!Itt a vége bejelentette Harsányi Levente!A hír igaz! Megszólalt Harsányi Levente:

Harsányi Levente: „Véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de nem fogok ebbe belesüppedni”Egy felfoghatatlan...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 15:31

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>

Meghalt Lendvai Rezső, a mentősök örök bajtársa Elhunyt Lendvai Rezső, a nyugalmazott mentőtiszt, aki közel négy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 13:55

?? Hihetetlen, mennyit változott! A sármos filmcsillag, akinek egyetlen mosolya is nők millióit ejtette rabul, ma már szinte teljesen más embernek tűnik ??. ? Te ráismersz? Nézd meg a képeket az első kommentben! ⬇️⬇️⬇️

Michael Douglas 1944-ben született az Egyesült Államokban, legendás színészcsaládban, hiszen édesapja Kirk Douglas is...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 07:50

Óriási változás a boltok kasszáinál – A Lidl és az Aldi bejelentése minden 65 év felettit érint majd

Óriási változás a boltok kasszáinál – A Lidl és az Aldi bejelentése minden 65 év felettit érint majd

így támogatja a Lidl és az Aldi a nyugdíjasokatSzeptember elején megindult a 65 év felettieknek szóló...

Hirdetés
Hirdetés