Megszületett Németh Kristóf második gyermeke! Ez történt a szülőszobán.

Hirdetés
Megszületett Németh Kristóf második gyermeke! Ez történt a szülőszobán.
Hirdetés

Kristóf a nak mesélt arról, hogyan írta át a Lócival szőtt terveket kisöccse születése, hiszen a terveikkel ellentétben minden máshogy alakult:

/„A szülést megelőző napon, szombaton még együtt tervezgettük a másnapi, vasárnapi programot\./

Hirdetés
Közös reggelit akartunk, én készítettem volna a tükörtojást frissen facsart narancslével, délelőtt golf, délután tanulás Lócival, utána közös program hármasban. Na mindebből semmi nem lett. - kezdi Kezdi Kristóf a magazinnak. A szombat este még terv szerint alakult, Zita kiment szüleihez és testvéréhez Szentendrére, majd este még beiktattak egy kilencórás mozit.
Hirdetés
Utána vacsoráztak, éjfélre értek haza. – Zita lepihent, én elmentem zuhanyozni, majd egyszer csak nyílt az ajtó, és az én kis feleségem izgatottan közölte velem, hogy elment a magzatvize. Azonnal indultunk a kórházba. - folytatja az immár kétgyermekes büszke apuka, ahol 7 óra 36 perckor megszületett a csodálatos kisfiuk.

A szülés viszonylag könnyen és gyorsan ment, csak az utolsó egy óra volt nehéz, de Zita lelkileg erre is felkészült és a fájdalmaktól sem félt.

Hirdetés
Miután Kristóf másodszor is átélhette ezt a csodát a nagymamája jutott eszébe. „Kristófkám, mindenkinek megvan a nehéz szerepe az életben. A férfiaknak a katonaság, a nőknek a szülés. (...) Ma már tudom, igaza volt. Azok a nők, akik életet adnak a gyermeküknek, ők az igazi harcosok és nők.”

Amikor világra jött Levente, Lóci is bemehetett, és így négyesben több órán át élvezhették együtt a szülést követő úgynevezett aranyórákat.

Hirdetés

2019. november 28. (csütörtök), 14:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 20:08
Hirdetés

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

Milliárdos rendrakás a közmédiánál: két hét alatt óriási összeget takarított meg az új vezetésSzerződéseket bontanak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 18:16

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Viharos fordulat érkezik csütörtökön: jégesővel és 80 km/órás széllel csaphatnak le a zivatarokMozgalmas időjárást hoz...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 17:09

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Újabb csapás az autósokra: szerdán brutálisan megugrik a benzin és a gázolaj áraIsmét jelentősen emelkednek az...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:38

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás távozása bejárta a világsajtót: súlyos kérdéseket vetett fel az államfő eltávolításaSulyok Tamás államfői...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:09

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktor visszatérésétől hangos a világsajtó: négy vezető lap elemezte az „ellenállás” meghirdetésétOrbán Viktor a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 15:29

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter húzásától hangos a világsajtó: Európa vezető lapjai elemzik a döntését2026. július 22.A Reuters és a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:44

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László halálárólKözel hat év telt el Nánási László halála óta:ez vezetett a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:03

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Hirdetés
Hirdetés