Megszűnhet a családi pótlék és helyette 60 ezres alapjövedelmet és 150 ezres minimálbért ígérnek

Hirdetés
Megszűnhet a családi pótlék és helyette 60 ezres alapjövedelmet és 150 ezres minimálbért ígérnek
Hirdetés

A gyerekek után havi 30 ezer, a felnőtteknek pedig havi 60 ezer forintos alanyi jogon járó alapjövedelmet ígért csütörtöki programbemutatóján a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. /Javaslatuk szerint az alapnyugdíj 90 ezer, míg a nettó minimálbér 150 ezer forint lenne, de megszűnhet a családi pótlék Magyarországon\./

Hirdetés

Karácsony Gergely egy fővárosi cukrászdában tartott rendezvényen arról beszélt, hogy pártja újraszámolta korábbi elképzeléseit. A Párbeszéd ezt megelőzően a gyerekeknek 25 ezer, a felnőtteknek 50 ezer, a várandós anyáknak pedig 75 ezer forintot ígért.

Hirdetés
A Párbeszéd társelnöke hangsúlyozta, az alapjövedelem egy új társadalmi, gazdasági berendezkedésnek lehet a kiindulópontja. Ez nem csodaszer, de nagyon sok területen vannak továbbgyűrűző hatásai – fogalmazott.

Részese lehet a szegénység és nélkülözés elleni fellépésnek, emelheti a ma alacsony béreket és nyugdíjakat, és a bűnözés, az egészségügy, a munkaerőpiac területén is vannak pozitív hatásai – közölte.

Hirdetés

Az alapjövedelem “egy forradalmi eszköz, de nem a forradalom maga”, bevezetése nagyon erős szemléletváltozást és széles körű társadalmi párbeszédet feltételez – hangsúlyozta Karácsony Gergely. A bevezetés előtt népszavazást kell tartani róla, hogy legyen politikai és alkotmányos védelme is – jelentette ki.

A politikus azt javasolta, hogy ha a baloldali ellenzéki pártok nyerik a jövő évi választást, akkor 10-20 ezer fő részvételével és évi 5-10 milliárd forint ráfordítással tartsanak egy két-három éves modellkísérletet az alapjövedelemről.
Hirdetés
 

A kormányfőjelölt további ígéreteket is tett, ezek között a lakhatási támogatás országossá tétele, a garantált minimumjövedelem, béremelési politika, az álláskeresési támogatás rendszerének visszaállítása és a minimálnyugdíj bevezetése is szerepelt.

Az eseményen felszólalt Bánfalvi István, a LÉT munkacsoport vezetője, aki miközben az alapjövedelem lehetséges pozitív hatásait sorolta fel, a vita lényegének nevezte, hogy annak résztvevői hogyan gondolkodnak az emberről, a méltóságról és a szabadságról.

Az egyik oldalon a demokratikus humanisták, a másikon az etnikai nacionalista, fajvédő ideológiák képviselői állnak – jelentette ki.

Hirdetés

Szentpéteri Györgyi, a Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület elnöke a legnagyobb feladatnak azt nevezte, hogy a világ több pontján is vezessék be próbaképpen az elképzelést. Három lehetséges módszer létezik, az első, amikor az állam maga határozza el a bevezetést, ilyen Finnország és ilyen lehet Skócia is – közölte.

Az önkormányzati vagy a megyei szintű bevezetés rendszere Belgiumban létezik, és hasonlóra készülnek az Egyesült Államokban, Oklahomában.

Hirdetés
A harmadik lehetőség az, amikor privát szervezetek, alapítványok biztosítják az alapjövedelmet – közölte.VIA

2017. november 02. (csütörtök), 10:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35
Hirdetés

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:55

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Babát szeretnének Juciék: Ján már az ikreket is szóba hoztaKözös gyermeket szeretne a Házasság első látásra párosa,...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Radó Gyula – a holdra szállás magyar közvetítését is ő rendezte2026. október 25-én, 92 éves korában elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Hirdetés
Hirdetés