Megszűnik a nyugdíjkorhatár férfiak és nők esetében is Magyarországon! Így lehet majd nyugdíjba menni a korhatár eltörlése után

Hirdetés
Megszűnik a nyugdíjkorhatár férfiak és nők esetében is Magyarországon! Így lehet majd nyugdíjba menni a korhatár eltörlése után
Hirdetés

Viszlát nyugdíjkorhatár?

A hagyományos értelemben vett nyugdíjkorhatár jóformán eltűnik majd a jövőben, , mert ezután az emberek több ok miatt is tovább dolgozhatnak, mint az eddigi években. /A biztosítók is úgy látják, hogy az embereket fel kell készíteni erre minél hamarabb\./

Hirdetés

Lard Friese az NN-biztosítócsoport vezérigazgatója közölte a Világgazdaságnak adott inetrjúban, hogy a jövőben eltűnhet a hagyományos értelemben vett 65 éves nyugdíjkorhatár.

Hirdetés

Számos okot találhatunk ennek hátterében: – egyfelől sokkal több rugalmas munkalehetőség lesz elérhető, ennek köszönhetően pedig, ha szeretnének, tovább dolgozhatnak az emberek – ű – másfelől egyre egészségesebben élnek az emberek, ezért majd tovább élnek, ez pedig újabb kihívást támaszt majd a biztosítókkal szemben. A menedzser véleménye szerint érdemes az embereket a lehető legkorábban bevonni a nyugdíjas korukkal kapcsolatos döntésekbe, fontos párbeszédet kezdeményezni velük,annak érdekében, hogy amíg még dolgoznak, addig is elkezdhessenek felkészülni a nyugdíjra.

Hirdetés

WRITER Nyugdíjkorhatár 2018 táblázat férfiak és nők esetén : (officina.hu)

NYUGDÍJKORHATÁR TÁBLÁZAT 2017 / 2018 / 2019 / 2020

Születési idő

Életkor 2018-ban

Öregségi nyugdíjkorhatár (életkor)

Az öregségi nyugdíjra való jogosultság időpontja

1953

65

63 év

2016

1954

64

63,5 év

2017 II. félév / 2018 I. félév

1955

63

64 év

2019

1956

62

64,5 év

2020 II. félév / 2021 I. félév

1957

61

Hirdetés:

65 év

2022

1958

60

65 év

2023

1959

59

65 év

2024

1960

58

65 év

2025

A nyugdíjba vonulás fenti időpontjai egyaránt vonatkozik a férfiakra és a nőkre.

Habár sokan azt hiszik, hogy férfiak illetve nők esetén nem egyezik meg a nyugdíjkorhatár, mégis több európai országtól eltérően a magyarországi nyugdíjkorhatár életkora pontosan megegyezik a két nem között, nincsen különbség a nők és férfiak között a nyugdíjkorhatár tekintetében 2018-ban sem.

A nyugdíjkorhatár pontos időpontja

Ki és mikor éri el a nyugdíjkorhatárt 2015-től számítva, 2017-ben és 2018-ban?

Az 1952-ben született emberek, a 62. életév betöltését követő 183. napon. (62,5 év)

Hirdetés

Az 1953-ban született emberek, a betöltött 63. életév napján.

Az 1954-ben született emberek, a 63. életév betöltését követő 183. napon. (63,5 év) – 2018-ban!

Az 1955-ben született emberek, a betöltött 64. életév napján.

Az 1956-ban született emberek, a 64. életév betöltését követő 183. napon. (64,5 év)

Az 1957-ben vagy azt követően született emberek, a betöltött 65.

Hirdetés
életév napján.

Forrás : officina.hu

2017. december 30. (szombat), 21:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 19:42
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély gyász: meghalt Hetey László Meghalt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 17:40

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

 Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 16:42

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

Drámába fulladt autózás a mezőn: egy 8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben  Mezőn drifteltek a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 07:15

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szandi szívhez szóló vallomással köszöntötte férjét: „Ő a legjobb pasi a világon!” ❤️?Szandi a napokban közösségi...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 05:51

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Őrizetben a megölt csecsemő anyja, új történettel állt előÚjabb fordulatot vett a Tolna vármegyében történt tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 19:05

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jöhet a 14. havi nyugdíj!  A kormány ismét egy komoly, az idősebb korosztályt érintő döntés...

Hirdetés
Hirdetés