Megtalálták az eltűnt Tudor-t. Már csak az élettelen testét tudták kiemelni a tóból

Hirdetés
Megtalálták az eltűnt Tudor-t. Már csak az élettelen testét tudták kiemelni a tóból
Hirdetés

2018 november 28.án jelentették be Tudor eltűnését a szülei, ekkor még nem sejtették, hogy életük legnehezebb 2 hónapja vár rájuk, amíg megtalálják a hatóságok a fiukat, annak holttestét. /Az eset alig párszáz kilométerre történt hazábtól, a szomszédos Romániában, Varsolc falucskában\./

Hirdetés

Nagyszülei házából tűnt el, és több mint 2 hónap után a falu mellett található tó felszínén találtak rá a holttestére. Valószínűleg eddig a hideg miatt részlegesen befagyott tó jege alatt volt a teste, ezért nem találták meg.

Hirdetés
Halászok bukkantak rá, akik azonnal értesítették a hatóságokat, és már ők is biztosak voltak benne, hogy Tudort találták meg, mivel nagy port kavart az eset a kis faluban.

Az egész eset misztikuma abban rejlik, hogy ez a fiatal srác nagyon boldog, kiegyensúlyozott életet élt, szeretett élni, a családja, barátai szerint nem voltak káros szenvedélyei, és elképzelhetetlennek tartják, hogy önkezűleg vetett véget az életének.

Hirdetés
" Mielőtt elment, annyit mondott, hogy sétál egy nagyot.." - mondta a nagymama, aki könnyeivel küzdve mesélt szeretett unokájáról.

 

A szülők több mint két hónapja keresték gyermeküket, Tudort országosan körözték. A család pénzjutalmat is felajánlott azoknak, akik nyomravezető információkkal rendelkeznek a fiú hollétével kapcsolatban. A Rendőrség a napokban több információval szolgál majd az esetről, és akkor kiderül, hogy volt-e idegenkezűségre utaló jel ebben az érdekes halálesetben.

2019. február 04. (hétfő), 09:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59
Hirdetés

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 08:04

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző  a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktusTörök Gábor a...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 06:17

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Zivatarokkal, felhőszakadással és jégesővel jöhet a fordulat keddenKedden nemcsak a forróság miatt kell figyelni az...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:38

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:37

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Hirdetés
Hirdetés