Megváltozott a nyugat véleménye Magyarországról. Hatalmas dicséret érkezett

Hirdetés
Megváltozott a nyugat véleménye Magyarországról. Hatalmas dicséret érkezett
Hirdetés

“A népszerű Orbán Viktor Magyarországa szárnyal. /A gazdasági növekedés 2,9 százalékos és azt is meghaladó, a munkanélküliség csökkenő \(…\) a nacionalista kormányok nem hozták hátrányos helyzetbe Lengyelországot és Magyarországot\./

Hirdetés
A befektetők félelmei alaptalanok voltak” – írta a La Repubblica című olasz balközép napilap pénteken az európai országok gazdasági fellendülését bemutató cikkében.

A Technológia északon, ipar keleten. A növekvő Európa sok arca című írás a növekedni nem képes olasz gazdaság elmaradását az észak-, valamint kelet-európai államokban zajló fellendüléssel állítja szembe, többek között Svédországot, Izlandot, Lengyelországot és Magyarországot hozva fel példaként.

Hirdetés

“A gazdasági és szociális politika, valamint a támogatottság keresésének legkülönbözőbb receptjeivel egy heterogén térség mutat gyarapodást, amely Reykjavíktól és Stockholmtól Budapestig, Madridtól Prágáig és Pozsonyig terjed” – fogalmaz az újság berlini tudósítója, Andrea Tarquini által jegyzett cikk.

Magyarországról kiemeli, hogy a növekedést közmunka jellegű szociális intézkedésekkel és a külföldi befektetőknek nyújtott “végletes” kedvezményekkel sikerül biztosítani, “de működik: az Audi és a Mercedes Magyarországon gyártja csúcsminőségű modelljeit”.

Hirdetés
Hozzáteszi, hogy a visegrádi négyek országai “ipari befektetéseket vonzanak, és ezzel egy időben védelmet nyújtanak a fogyasztóknak” a külföldi tőke “sokkoló” értékváltozásaival szemben. A La Repubblica megjegyzi: “számos gazdasági recept van, amely ugyanazt bizonyítja: a növekedés lehetséges”.

A cikkíró szerint nacionalista kormányaik nem hozták hátrányos helyzetbe Lengyelországot és Magyarországot. “A befektetők félelmei alaptalanok voltak: a nemzeti-konzervatívok Budapesten és Varsóban nem bénították meg a növekedést.

Hirdetés
Ellenkezőleg.”

A La Repubblica hozzáfűzte, “Orbán Magyarországa” a fogyasztókat a devizahitelek okozta “sokkal” szemben is védi. Magyarországon “magas a növekedés, csökkenő a munkanélküliség főleg Budapesten, az államháztartás rendben van” – írta az olasz napilap.

Forrás: napi.hu

2016. szeptember 02. (péntek), 13:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 16:47
Hirdetés

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Jövő héten újabb lehűlés várható: hűvösebb idő és eső érkezikAz eddig tapasztalt, az ilyenkor megszokottnál jóval...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:34

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter nem mindennapi ajánlatot tett Orbán Viktornak: „Áll az alku, Miniszterelnök úr?”szeptember 29-én, vasárnap...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:15

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András könnyekben tört ki: Tökéletesen idézte meg Kaszás AttilátA legutóbbi Sztárban...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 13:25

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt: Mi történt a kiesés után? Felháborító részletek derültek ki!Az Ázsia Expressz legutóbbi évadában Stohl...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 12:46

Szívszorító vallomás!Megszólalt a testvére: így teltek Karsai Dániel utolsó órái

Szívszorító vallomás!Megszólalt a testvére: így teltek Karsai Dániel utolsó órái

Elfogyott a levegő, már nem tudták megmenteni: ezért halt meg Karsai DánielSzombaton, 47 éves korában elhunyt Karsai...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 06:48

Peter Srámek teljesen összetört, óriási csalódás érte

Peter Srámek teljesen összetört, óriási csalódás érte

Peter Srámek: A tehetség, aki a színpadon tündököl, de a szerelemben nincs szerencséjeA Sztárban Sztár All Stars egyik...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 06:07

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel  Gyász: Elhunyt Karsai Dániel...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 05:35

Meghalt Karsai Dániel

Meghalt Karsai Dániel

Gyász: Elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogászSzombat este, több mint hároméves küzdelem után elhunyt Karsai Dániel...

Hirdetés
Hirdetés