Megváltozott a túlélő házastárs és a szülő öröklése is!

Hirdetés
Megváltozott a túlélő házastárs és a szülő öröklése is!
Hirdetés

Változtattak a házastársak öröklésén – törölték az élettársakra vonatkozó szabályt törölték!

Dr. /Izsák Orsolya ügyvéd a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta\: ha nincsen végrendelet, a törvényes rend szerint történik az öröklés\./

Hirdetés
Végrendelkezni bárki javára lehet, de a törvényes rend szerinti leszármazókat és a házastársat is megilleti a köteles rész, amely az új Ptk szerint a törvényes örökrész egyharmada.

Ha nincsen leszármazó, a régi szabályozás szerint mindent a házastárs örökölt. A jelenlegi változások szerint a házastárs örökli azt a közös tulajdoni illetőséget, amely a lakhatást biztosítja, azon túl fele részben örököl a szülővel együtt.

Hirdetés
A túlélő házastárs csak abban az esetben örökölhet mindent, ha a szülő már nem él.

Az új szabályozás a bejegyzett élettársakra vonatkozó jogi szabályozást törölte. A jogász ezért azt javasolja, hogy aki élettársi kapcsolatban él, mindenképpen végrendeletben rendelkezzen. Eddig az élettárs a jogszabályban közeli hozzátartozóként szerepelt, az új törvényben azonban csak hozzátartozói minőségben.

Hirdetés
Ennek azért van jelentősége, mert a közeli hozzátartozót több esetben preferálja a jogszabály.

Az új Ptk-ban a magán- és a közvégrendelet megmaradt, de a végrendelet szabályai változtak, ezért ebben az ügyben is érdemes szakemberhez fordulni.

Dr. Izsák Orsolya az ingatlan tulajdoni hányadával kapcsolatban elmondta: a közös tulajdonú ingatlanokon haszonélvezeti jog alapítása történik, azonban minden egyéb különvagyon illetőségen a házastárs egy gyermekrésznyi részt örököl.

Hirdetés
A túlélő házastársnak lehetősége van arra, hogy ennek megváltását kérje a leszármazóktól.

Az adóság öröklésével kapcsolatban a szakember azt mondta: ilyenkor lehetőség van a hagyatéki tárgyalásban visszautasítani a hagyatékot, ebben az esetben az a magyar államra száll. A magyar állam azonban nem utasíthatja vissza a hagyatékot. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes a hagyatéki leltár készítésekor megnézni, hogy a tartozás mértéke nem nagyobb-e, mint maga a vagyon.

Dr. Izsák Orsolya elmondta: részben változtak az örökbe fogadásra vonatkozó öröklési jogi szabályok is.

Hirdetés
Ha az örökbe fogadó – örökbe fogadott esetében elhalálozás történik, a korábbi szabályozással ellentétben a vér szerinti szülő nem örökölhet, kizárólag abban az esetben, ha az örökbefogadó közeli hozzátartozó volt.

Aszalós Andrea, a NAV sajtóreferense a műsorban elmondta: az öröklési illeték mértéke tavaly változott. A lakástulajdon és az ahhoz kapcsolódó úgynevezett vagyoni értékű jog öröklése esetén az illeték mértéke kilenc százalék. Minden egyéb vagyontárgy megszerzése esetén az úgynevezett tiszta érték 18 százaléka az öröklési illeték.

Hirdetés
A tiszta érték azt jelenti, hogy a vagyon forgalmi értékéből levonják a hagyatékot terhelő tartozást, egyéb terheket, és ebből számítják a 18 százalékos illetéket.

A kedvezményekkel kapcsolatban Aszalós Andrea elmondta: az illetékmentesség elég széles körben érvényesíthető. Ezek közül a legjelentősebb, amely 2010 óta biztosítható, az egyenes ági rokonok közötti öröklési illetékmentesség, amely tavaly óta már a házastárs öröklése esetén is jár.

Hirdetés
A sajtóreferens kiemelte még, hogy a termőföld öröklésekor is jelentős kedvezmény jár abban az esetben, ha az örökös családi gazdálkodó, így 4,5 százalékos illetéket kell fizetnie.

Aszalós Andrea hangsúlyozta: az öröklést az illeték kiszabása miatt be kell jelenteni az illetékes megyei adóhatósághoz, ez főszabály szerint továbbra is a közjegyző dolga.

Forrás : www.hirado.hu

2016. szeptember 09. (péntek), 21:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14
Hirdetés

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:34

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást Megmozdult a föld Csongrád...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:05

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Meghalt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? 82 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas,...

Hirdetés
Hirdetés