Megvan a pontos dátum! Ekkor érkezik az első igazi havazás!

Hirdetés
Megvan a pontos dátum! Ekkor érkezik az első igazi havazás!
Hirdetés

Meg van a pontos dátum! Ekkor érkezik az első igazi havazás!/Nehéz megmondani pontosan, hogy mikor és milyen formában érkezik a csapadék, ám az előrejelzések szerint a november 22\-i héten esőre, a magasabban fekvő tájakon pedig hószállingózásra, vagy havas esőre is számíthatunk\./

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a legalacsonyabb 0-1 fok között várható, míg a legmagasabb november végi hőmérséklet 8 fok körül alakul.

December első hete az előrejelzés szerint csapadékmentes, enyhe (9 és 4 fok közötti hőmérséklet) és borongós lesz, a napot pedig csak ritkán láthatjuk előbújni.-írja a https://www.

Hirdetés
femcafe.hu

Országos előrejelzés: kedd

Egy hidegfront vastag, összefüggő felhőzete lassanként délkelet felé vonul, mögötte általában kisüt hosszabb-rövidebb időszakokra a nap, de még nyugaton is lehetnek felhős körzetek napközben. Elsősorban délen és keleten valószínű szórványosan eső, záporeső. Az északi, északnyugati szél főleg a Dunántúlon nagy területen erős lesz.

Hirdetés
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

Országos előrejelzés: szerda

Hajnalra sokfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek nagy része napközben megszűnik, sok helyütt számítani lehet hosszabb-rövidebb napos időszakokra. Néhol előfordulhat szitálás. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között várható.

Hirdetés

Országos előrejelzés: csütörtök

Éjszakára sokfelé képződik köd és rétegfelhőzet, amelynek egy része napközben is megmaradhat. Csak kisebb körzetekben lehet több-kevesebb napsütés. Szórványosan számítani lehet szitálásra. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, de az Észak-Dunántúlon sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.

Hirdetés

Országos előrejelzés: péntek

Eleinte főként rétegfelhőzetre számíthatunk, majd elsősorban északnyugaton vastagszik a felhőzet. Emellett helyenként napos időszakok is lehetnek, főleg délkeleten. Elsősorban nyugaton és északon valószínű szórványosan eső, zápor. Az északi, északkeleti szél az Észak-Dunántúlon több helyütt megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 9 fok között várható.

Hirdetés
-írja a met.hu

2020. november 16. (hétfő), 13:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35
Hirdetés

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:55

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Babát szeretnének Juciék: Ján már az ikreket is szóba hoztaKözös gyermeket szeretne a Házasság első látásra párosa,...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Radó Gyula – a holdra szállás magyar közvetítését is ő rendezte2026. október 25-én, 92 éves korában elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Hirdetés
Hirdetés