Megvetés és utálat vette körül a diktátort

Hirdetés
Megvetés és utálat vette körül a diktátort
Hirdetés

Orbán és földbirtokos felesége, a Svájcban saját lábán álló magyar leány szülei, “magánemberként” elmentek Göncz Árpád temetésére. /Sokat dolgozhatott a propagandagépezet, mire kitalálta, hogyan tud úgy ott lenni, hogy ne is legyen ott, hogyan tud úgy odapofátlankodni ellenpólusa sírjához, hogy ne dobják ki\./

Hirdetés
Ez utóbbitól nem kellett tartani, a jelek szerint túlértékelték a családot, amikor feltételezték, hogy majd érvényt szerez a volt köztársasági elnök végakaratának. Tőlük nyugodtan beülhetett volna a díszpáholy első sorába is.

Ez a tévedés azonban a senki földjére űzte a diktátort és a diktátornét, akik mellől elhúzódtak az emberek, még megjegyzéseket is tettek rájuk: “Van pofája idejönni”.

Hirdetés
Orbán szereti játzani a műparasztot, még akcentust is felvesz, hogy látszólag a nép fiaként mondja el populista demagóg szövegeit. Ebben a mondatban meghallhatta a nép igazi hangját, amit ő csak utánoz náci híveinek. Úgy álltak ott ketten az asszonnyal, mint Nicolae és Elena. A jelenet előre vetítette a pillanatot, ahogyan a bíróság előtt fognak állni, mielőtt megkapják tényleges életfogytiglani büntetésüket.
Hirdetés
Ha a Göncz-családnak van humorérzéke, és felérnek az elhunyt Göncz Árpád cipője sarkáig, akkor a díszpáholyba meg kellett volna hívniuk az összes bűnöző gazembert, Orbán csicskásait, s Göncz Árpád sírjánál be kellett volna rendezni nekik egy jelképes “vádlottak padját”. Majd Mécs Imre meg is tarthatta volna nekik a vádbeszédet. Ez lett volna a Göncz Árpádhoz méltó temetés. Nemcsak a család, de azok is nagyot hibáztak, akik e bűnözők közé beültek a VIP sorokba.

Orbán a temetőben eltöltött rövid idő alatt mindenesetre nyakán érezhette az általa semmibe vett, megtaposott, megalázott, kifosztott nép hideg leheletét, amely még a megélhetését keresi, az állását félti, ad esélyt arra, hogy ha megél, elkerülje a konfliktust.

Hirdetés
Ezért még szívesen elhiszi, amit Orbán hűséges csatlósai, a kollaboráns ellenzéki pártok képmutatói hazudnak nekik, hogy majd választáson leváltják ezt a mocskos felcsúti nácit és a rendszerét. Ebből egy szó sem igaz, de arra megfelel, hogy a megélhetési gerinchuszárokkeressenek egy kis pénzt, ne kelljen közmunkára menni, amit megérdemelnének, a gyáva és számító nép pedig elbújjék e hazugságok mögé.

Ez még sokáig eltarthat, de Orbánnak és a nem taggyűlésekre járó b.

Hirdetés
nejének szembe kellett néznie azzal, hogy Orbán hazudhat magának és a külvilágnak, de van ebben az országban már most is egy hatalmas tömeg, amely utálja és megveti, gyűlölettel gondol rá, amire bőségesen rászolgált. Ma még ott tart az ország, hogy a Magyar Köztársaság egyetlen igaz és hű elnökének temetésén nem mondhatta el a saját beszédét egy 56-os halálraítélt barát. Ma még a jelenlétükkel is képesek belefojtani a szót az emberekbe, de az a hideg utálat, ami Orbánt és hasonlóképpen tolvaj feleségét körülvette, 1956 szellemét idézte.
Hirdetés

Senki nem szeretne erőszakot, ezért könyörgünk a magyaroknak, hogy történelmük során először, addig álljanak ellene a diktatúrának, amíg az indulatok el nem szabadulnak. De Orbánnak ismernie kell a félázsiai népét annyira, hogy ha ezek elveszítik a türelmüket, akkor jobb menekülési útvonalról kell gondoskodnia, mint amilyen a román diktátornak volt. A cimborákról nem beszélve. Eltemethették Göncz Árpádot, elnémíthatták Mécs Imrét, eljátszhatják a demokráciát egy diktatúrában, élvezheti Orbán a zsarnokságot az ürességtől kongó stadionjaiban, de azt nem hiheti, hogy az övé lesz az első diktatúra, amely nem omlik össze, és nem temeti őt maga alá.

Hirdetés
Imádkozzon, hogy akkor ne egy fán lógva, hanem a bíróság előtt végezze.

Ennek a levegőjébe szippanthatott bele a diktátor. Jó volt látni, mennyire utálják.

Forrás: nepszava.us

2015. november 07. (szombat), 17:50

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 26. (vasárnap), 08:24
Hirdetés

Öröklés 2026– Élettársak, házastársak figyelem így változik meg minden! ?

Öröklés 2026– Élettársak, házastársak figyelem így változik meg minden! ?

A ChatGPT ezt mondta:Könnyítés jön az öröklésben – soha nem volt még ilyen gyors az ügyintézés ??Origo – 3 perc...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 26. (vasárnap), 07:40

Felismered, kik ők ezen a ritka, őszinte pillanatban? ?? Évtizedek óta együtt, mégsem hangzott el köztük a „holtomiglan–holtodiglan” – mégis ők Hollywood legszilárdabb szerelmespárja. ?✨ Távol a reflektorfénytől, csendben, kéz a kézben élik mindennapjaikat – pont így, ahogy itt is látod. ?? ? Koppints az első hozzászólásra, és derülj ki, kik ők valójában – garantáltan meglepődsz! ??

Felismered, kik ők ezen a ritka, őszinte pillanatban? ?? Évtizedek óta együtt, mégsem hangzott el köztük a „holtomiglan–holtodiglan” – mégis ők Hollywood legszilárdabb szerelmespárja. ?✨ Távol a reflektorfénytől, csendben, kéz a kézben élik mindennapjaikat – pont így, ahogy itt is látod. ?? ? Koppints az első hozzászólásra, és derülj ki, kik ők valójában – garantáltan meglepődsz! ??

Hollywood egyik legösszeillőbb párja, akik sosem házasodtak össze – és egy titokzatos szenvedély, amiről kevesen...

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 09:41

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk.Most...

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 05:56

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia Ausztriában: meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt?...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 09:30

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Viharos szél, záporok és köd is érkezik – figyelmeztetést adott ki a HungaroMet! ?️⚡?️Péntek délelőttre szöveges...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Hirdetés
Hirdetés