Megvonnák a jogtalan ukrán nyugdíjakat! Tízezreket érint – több tízezer embertől vonnák meg a Magyarországról felvett nyugdíját! Részletek itt

Hirdetés
Megvonnák a jogtalan ukrán nyugdíjakat! Tízezreket érint – több tízezer embertől vonnák meg a Magyarországról felvett nyugdíját! Részletek itt
Hirdetés

/A Demokratikus Koalíció kormányra kerülve fel fogja mondani azt az egyezményt, amelynek alapján ukrán állampolgárok jogtalanul juthatnak magyar nyugdíjhoz, a csalás útján szerzett járandóságokat visszaveszi, az érintetteket pedig felelősségre vonja – közölte a párt alelnöke\./

Hirdetés

Vadai Ágnes keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy évről évre egyre több ukrán jelentkezik magyar nyugdíjért. Ezt még az 1962. évi, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti szociális megállapodásról szóló egyezmény alapján tehetik meg; az ukránnál lényegesen magasabb magyar nyugdíjhoz semmi más nem kell, csak egy állandó magyar lakcím, a határ menti falvakba való fiktív bejelentkezési lehetőséget pedig már interneten is kínálnak negyvenezer forintért – közölte a független képviselő.

Hirdetés

Azt mondta, az ukrán határ menti településeken az elmúlt hat évben megkétszereződött, megháromszorozódott a bejelentett lakosok száma. 2010-ig ezer alatt volt a magyar nyugdíjat igénylő ukrán állampolgárok száma, az utolsó ismert, 2015-ös információk már mintegy 2200 főről szólnak – emelte ki. Vadai Ágnes hozzátette, “él a gyanúperrel”, hogy ez az adat mára már tízezer fölé nőhetett. Aki pedig igazán nagyot akar “kaszálni”, az hamis iratokat is szerez egy jól fizetett ukrajnai állásról, amelynek alapján akár háromszázezer forintnyi magyar járandóságra is jogosult lehet – fogalmazott.

Hirdetés

Az egyezmény felmondását már a Bajnai-kormány előkészítette, az Orbán-kormánynak csak az okmányokat kellett volna kicserélnie, de ezt nem tette meg. Ehelyett arra hivatkoznak, hogy az ukrán fél halasztja a tárgyalásokat – mondta a politikus. Magyarország bármilyen jogi lépést megtehet az ellen, ami az érdekeit sérti – felelte arra a felvetésre, hogy egyoldalúan fel lehet-e mondani az egyezményt. A felelősségre vonás már a bíróság dolga lesz – mondta arra a kérdésre, hogy hogyan tudnak jogi lépéseket tenni olyan emberek ellen, akik soha nem is éltek Magyarországon.

Hirdetés

Forrás : hirado.hu

2017. december 10. (vasárnap), 21:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 24. (vasárnap)
Hirdetés

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja, átok ül a családon

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja, átok ül a családon

A lányomat agyonverték. Ekkora fájdalom nem is létezik a világon” – megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 24. (vasárnap), 05:43

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista  A tiltás lépése – nem várt késedelemA kormány rendelettel...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 19:42

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély gyász: meghalt Hetey László Meghalt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja és...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 17:40

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

 Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 16:42

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

Drámába fulladt autózás a mezőn: egy 8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben  Mezőn drifteltek a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 07:15

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szandi szívhez szóló vallomással köszöntötte férjét: „Ő a legjobb pasi a világon!” ❤️?Szandi a napokban közösségi...

Hirdetés
Hirdetés